A boltok és az éttermek is spórolnak a mustárral
Franciaországban az évi mustárfogyasztás eléri fejenként az egy kilót, és ezzel ők vezetik a világranglistát. Most épp mustárhiánnyal küzd a régió, és ez a helyzet új megoldások bevezetésére ösztönözte az éttermeket is. Burgundia egyik felkapott éttermében például úgy spórolnak, hogy már nem teszik alapból az asztalokra a mustáros tégelyeket – írja az Index.

Kanada is felelős a mustárhiányért
A ház emblematikus ételének, a Le poulet Gaston Gerard-nak, vagyis egy mustáros csirkeszeletnek a receptjét is módosítani kellett, nehogy idő előtt kifogyjon a vendéglő mustárkészlete. Kevesebb mustáros ételt kínálnak, illetve ahol tudták, ott kiváltották a mustárt más fűszerrel, esetleg öntettel vagy citromlével.
A francia mustárgyártás alapanyag-szükségletének 80 százalékát eddig Kanada biztosította. Azonban a 2021-es pusztító hőhullámok abban a két kanadai tartományban, ahonnan a barna mustármag zöme érkezik, gyakorlatilag lefelezték a termelést, és bizonytalanná tették a francia gyártók alapanyag-utánpótlását.
A másik Oroszország háborúja Ukrajnában. Ugyanis mindkét ország nagyon jelentős mustármagtermelő, bár leginkább fehér mustármag érkezett eddig abból a térségből, ami igazán a magyar és a német mustárgyártók kedvelt alapanyaga. Vagyis ezek kevéssé alkalmasak dijoni mustár előállításához, amelyhez barna mustármagra van szükség.
Az orosz és az ukrán mustármagexport leállása azonban arra kényszerítette az eddig fehér mustármagot alkalmazó gyártókat, hogy a dijoni alapját adó barna mustármagból is bevásároltak, hogy ellensúlyozzák a hiányt. Ez pedig véglegesen a sarokba szorította a francia mustárgyártókat.
Burgundiában összpontosul a francia mustárgyártás. A hazai termés azonban csak az igények alig 20 százalékát tudja kielégíteni. Franciaország harmadik legnagyobb gyártója a Reine de Dijon cég, amely rendes körülmények között évente mintegy 16 ezer tonna étkezési mustárt készít. Az említett két nemzetközi ok hatására azonban termelésük idén 25 százalékkal csökkent, amit az árak emelésével igyekeztek kompenzálni. Azonban Dijon melletti gyárukban volt időszak, amikor alig-alig tudták kielégíteni a megrendeléseket – alapanyag híján.
Az idei burgundiai termésnek köszönhetően már októbertől feltöltődhetnek mustárral a boltok polcai, 2023 elejére pedig teljesen megszűnhet a hiány – ígérik a termelők, ahogyan arról korábban mi is írtunk.
A teljes cikk mustár-ügyben itt olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Franciaországban növekvő cseresznyetermést jósolnak 2025-re
Annak ellenére, hogy Franciaországban csökken a cseresznye termőterülete, az Agreste…
Tovább olvasom >Franciaországgal közösek a céljaink az európai agráriumot illetően
A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >