A belga kormány a bolti árak csökkentésére szólítja fel az élelmiszeripart
Belgium szövetségi gazdasági minisztere, Pierre-Yves Dermagne július közepére jelölt ki határidőt az élelmiszergyártóknak a fogyasztói árak csökkentésére.

Pierre-Yves Dermagne
– Elfogadhatatlan, hogy amikor az árak csökkennek, a fogyasztóknak hónapokat kell várniuk arra, hogy annak hatását a boltban érezzék – nyilatkozta Dermagne.
Azt, hogy a vállalatok ezirányú kötelezettségüket teljesítik-e, a miniszter úgy tervezi ellenőrizni, hogy a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi árakat összeveti a szomszédos országokban jelölt árakkal. Emellett ugyanakkor az árfigyelő központ is havi ellenőrzést végez.
Arra az esetre, ha nem születne megállapodás a kiskereskedők és a beszállítók között, Dermagne azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosan megnevezi azon vállalatokat, amelyek a csökkenő költségek ellenére sem hajlandóak mérsékelni a kiskereskedelmi árakat.
A bejelentést a Belga Élelmiszeripari Szövetséggel (Fevia) folytatott megbeszélése előzte meg, amely az élelmiszerárak mielőbbi csökkentésére irányuló megoldások kidolgozását célozta.
A Feviát „meglepte” a miniszter nyilatkozata, és a Szövetség rámutatott arra, hogy Belgium és Franciaország között jelentős különbség van, hiszen Franciaországban a legnagyobb vállalatok közül 75 befagyasztotta árait.
A Szövetség hangsúlyozta, hogy a hazai szektor nem részesült olyan támogatásban, mint amilyenben a francia vállalatok, és hogy az iparág viseli a példátlanul magas, közel 11%-os bérindexálás költségeit, nem is beszélve az esetleges további adózfizetésre vonatkozó vitákról.
Belgiumban az árak nem csökkentek az energiaárak és a nyersanyagok, például a gabona, a tej és a növényi olaj árának csökkenése ellenére sem.
Az élelmiszerárak emelkedése miatt a szupermarketek és az élelmiszer-beszállítók is neheztelnek egymásra, és egyes kiskereskedők rövid időre le is vettek bizonyos termékeket a polcokról.
Az adatok szerint Belgiumban az élelmiszerárak egy év alatt 18%-kal emelkedtek.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Importtilalmat vezet be Franciaország több gyümölcsfélére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugyanaz a kosár, más vásárlóerő: a Lidl-árteszt rávilágított az európai különbségekre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
