A baromfiból készült PL generálta a fogyasztásnövekedést

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 12. 16. 08:00

Az idei év első kilenc hónapjában 4 százalékkal vásároltak több virslit a hazai háztartások, mint egy évvel korábban. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását mérő ConsumerScan adatai szerint ezt főként az egyes háztartások megnövekedett fogyasztása okozza, míg a vásárló háztartások száma viszonylag állandó maradt. A 2008. januártól szeptemberig tartó időszakban 4 százalékkal több virsli fogyott, mint a tavalyi év hasonló időszakában, a magyarországi háztartások vásárlásait vizsgáló GfK Hungária ConsumerScan felmérése szerint. A termékkört vásárló háztartások száma mindössze 1 százalékkal emelkedett, azonban akik vettek virslit, azok átlagosan 3 százalékkal nagyobb mennyiséget tettek bevásárlókosarukba, mint a tavaly felmért időszakban.
A gyártói márkák és kereskedelmi márkák ára között a különbség csökkent, köszönhetően a saját márkák árában bekövetkezett nagyobb arányú emelésnek. Az áremelkedések után a gyártói márkás termékek kilójáért 960 forintot, míg a kereskedelmi márkásokért 680 forintot kellett fizetni. Míg az árkülönbség csökkenése ellenére továbbra is a saját márkás termékek forgalma növekedett jelentősebb mértékben (10 százalékkal nagyobb mennyiség került a bevásárlókosarakba), addig a kereskedelmi márkáknál átlagban 140 százalékkal magasabb árú gyártói márkákból ugyanakkora mennyiség fogyott.
A virslivásárlók között a fiatalabb, gyerekes családok aránya meghaladja a napi fogyasztási cikkeknél mért átlagos eloszlást. Ezek a háztartások egyben virslire is intenzívebben költenek. A nagyobb városokban és Budapesten élők országos arányukhoz képest a virslit nagyobb hányadban vásárolják, jövedelmi szempontból vizsgálva a költéseket megállapítható, hogy a magasabb bevételekkel rendelkezők költenek inkább erre a kényelmi jellegű termékkörre.

Kereskedelmi és gyártói márkás termékek mennyiségi és értékalapú forgalmának változása, 2008. I–IX./2007. I–IX. összevetésében (az adatok százalékban kifejezve)
Virsli összes Gyártói Kereskedelmi
márkák márkák
Mennyiségben +3,7 -0,1 +10,4
Értékben +5,9 +1,0 +18,9
Forrás: GfK Hungária


Kapcsolódó cikkeink