800 milliárd forint közelében zárt a SPAR tavaly
A SPAR Magyarország 2021-ben 791,8 milliárd forint forgalmat realizált, amely 7,2%-os növekedést jelent 2020-hoz képest, hangzott el a cég március 24-ei sajtótájékoztatóján.
Szalay Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, hogy tavaly 6 új és 19 átépített áruház nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. A legnagyobb szabású (1,7 milliárd forintos) beruházásuk a kaposvári INTERSPAR megnyitása volt. A bolton belüli fejlesztések közül Szalay Zsolt kiemelte, hogy folytatták az önkiszolgáló kasszák telepítését, amelyek már 163 SPAR-ban és INTERSPAR-ban gyorsítják meg a vásárlás folyamatát.
A SPAR 2021. december 31-én 614 üzletet működtetett többféle áruháztípusban. Ezek közül 234-et a franchise-programja részeként – ezek az üzletek 82 milliárd forint forgalommal zárták 2021-et.
– A SPAR Online Shop, amely már egyes vidéki nagyvárosokban is elérhető, 2021-ben már közel 120 ezer kiszállítást végzett – említette meg büszkén Szalay Zsolt.
A SPAR Magyarország jelenleg 4300-féle saját márkás terméket forgalmaz, ezek árbevételüknek közel egyharmadát jelentik, tudtuk meg Heiszler Gabriella ügyvezető igazgatótól, aki kiemelte:
– Választékunkban nagy figyelmet kapnak a helyi termelőktől származó árucikkek. „SPAR HAZAI.SZERETEM” márkanévvel ellátott, kiváló minőségű, hagyományos magyar ízvilágú élelmiszerek augusztustól kerültek a polcainkra. Az innovatív hazai vállalkozások piacra jutását segítő Hungaricool by SPAR verseny 2021-es kiírásában hét nyertest hirdettünk. A kiválasztott vállalkozások győztes márkái ma már 32 cikkelemmel gyarapítják az INTERSPAR-áruházak kínálatát. Új regionális partneri programot indítottunk magyar kistermelőknek és kisvállalkozóknak, akik fenntartható módon és elérhető áron állítanak elő minőségi termékeket. Tavaly 3 városban alakítottunk ki a program keretében regionális központokat, idén további 3 városban jelenünk meg. //
Kapcsolódó cikkeink
Egyre profibban vásárolunk
Rendhagyó helyszínen, a SPAR Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban tartotta meg…
Tovább olvasom >A SPAR újabb lépést tett a digitalizáció felé
A SPAR folytatja digitális innovációit Magyarországon. Az elektronikus polccímkék használata tíznél is…
Tovább olvasom >Új és megújuló SPAR-áruházak
Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: mintegy 580…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >