400 élelmiszer kapott ársapkát Szlovákiában
Több mint 400 élelmiszerre húznak ársapkát a kereskedők a nyolc legnagyobb szlovákiai üzletlánc polcain, hogy mérsékeljék az inflációt.

Durvult az infláció
Az árplafon bevezetése hétfőtől lép életbe. Az befagyasztott élelmiszerárakról Samuel Vlčan szlovák földművelésügyi miniszter tájékoztatott:
„Az inflációellenes garancia azt jelenti, hogy minden áruházlánc nagyjából 30-100 olyan élelmiszerfajtát határoz meg, amelyekre három hónapon keresztül ugyanazt az árat garantálja.
Ez összesen 400 egyedi tételt jelent”
– írja az Infostart.hu.
„A változás főként alapvető élelmiszereket érint, amelyek évközi drágulása februárban meghaladta a 28 százalékot. Az élelmiszer-vásárlás egyre nagyobb összeget vesz ki az emberek pénztárcájából, a földművelésügyi tárca keze azonban meg van kötve, nem szólhatunk bele az árképzésbe”
– jegyezte meg a tárcavezető.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy figyelemmel követik a szomszédos országok – Magyarország, Lengyelország és Csehország – példáit, ahol a kormányok különböző intézkedéseket hoztak az infláció leküzdésére, például az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok árának a korlátozását vagy a jövedéki adók csökkentését. Samuel Vlčan szerint ezek azonban nem állították meg az inflációt, az üzletekben áruhiányhoz vezettek, miközben az érintett államoknak milliárdos károkat okoztak. „Ezért nem követtük ezt az utat” – tette hozzá a szlovák agrártárca vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
A vártnak megfelelően lassult a svájci infláció májusban
A svájci fogyasztói árak az elemzői várakozásokkal összhangban 2,2 százalékkal…
Tovább olvasom >OKSZ: Vezesse ki a Kormány az árstopot és szüntesse meg a kiskereskedelmi adót
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a…
Tovább olvasom >Emelkedtek az ipari termelői árak, az exportárai már csökkentek
2023. áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 15,9 százalékkal emelkedtek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai…
Tovább olvasom >Júniusban három hétvégén is olcsóbban lehet majd tankolni az Auchan kutakon, most hétvégén a benzint adják kedvezményes áron
A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel…
Tovább olvasom >GFM: elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat
Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év…
Tovább olvasom >