2025-re készülhet el a Waberer’s debreceni logisztikai központja
20 ezer négyzetméteres raktárkomplexumot fejleszt a Waberer’s Csoport, miután lezárta az ehhez szükséges telek megvásárlását. Az új logisztikai központ 2025-re készülhet el, így a Waberer’s stratégiai céljainak megfelelően folytatja országos lefedettségű logisztikai központjainak fejlesztését. Debrecen az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiója, a vállalat innen tervezi több autóipari nagyberuházás, a kapcsolódó beszállító cégek, valamint jelenlegi ügyfélkörének kiszolgálását.
A Waberer’s Csoport sikeresen lezárta a Debrecen frekventált ipari övezetében található, 57 ezer négyzetméter területű építési telek megvásárlását, melyen 2025 második félévére készülhet el a Csoport Szerződéses Logisztikai Szegmensét támogató, 20 ezer négyzetmétert meghaladó méretű logisztikai központ. A telek megvásárlását, illetve a raktár felépítését a Waberer’s az önerő mellett hitelfelvételből, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyújtandó támogatásból tervezi finanszírozni. A beruházás támogatására a Waberer’s Csoport jogi kötőerővel nem rendelkező ajánlattal rendelkezik, mely a Kormány jóváhagyó döntése és a szerződéses feltételek teljesítése esetén lesz lehívható.
A telekvásárlás, valamint a logisztikai központ fejlesztése jól illeszkedik a Waberer’s Csoport 2027-ig szóló stratégiájába, melynek egyik alappillére az országos lefedettségű, korszerű és alacsony környezeti lábnyom mellett üzemeltethető raktárhálózat kiépítése. Ennek a beruházási folyamatnak az egyik első lépése az Ecseren épülő 47 ezer négyzetméteres óriás logisztikai központ, melynek átadása 2024 első felében várható. Az országos lefedettségi cél érdekében a debreceni tranzakcióval az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában folytatja a Waberer’s a terjeszkedést. A jelentős méretű logisztikai központ a tervek szerint az Ecseren épülőhöz hasonlóan a Csoport fenntarthatósági stratégiájának megfelelően több környezettudatos és energiahatékony megoldást is alkalmaz majd. A raktárkomplexum a tervek szerint a Debrecen környékén épülő autóipari nagyberuházások, valamint a kapcsolódó beszállító cégek logisztikai igényeit elégítheti ki, amellett, hogy a Waberer’s meglévő ügyfeleit magas minőségű szolgáltatással és nagyobb hatékonysággal lesz képes kiszolgálni a kelet-magyarországi régióban.
Kapcsolódó cikkeink
A Waberer’s szállította a Zsolnay Fényfesztivál egyik legkülönlegesebb fényinstallációját
Amikor egy fényalkotás több mint ezer kilométerről érkezik, hogy a…
Tovább olvasom >Az EU alapvető árucikkek, valamint egészségügyi eszközök felhalmozására tett javaslatot válságok esetére
Az Európai Bizottság javaslatokat mutatott be alapvető szükségleteket kielégítő áruk,…
Tovább olvasom >Megháromszorozza területét a HGL a HelloParks Maglód megaparkban
Újabb 10 ezer négyzetméter területre írt alá bérleti szerződést a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >