15 májkrémet tesztelt az Index szerkesztősége

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 01. 27. 11:58

Tizenöt ízesített májkrémet tesztelt az Index szerkesztősége, de nagy májkrém-körképükben szakemberek is megszólalnak.

Fotó: Szollár Zsófi / Index

„Bevásárlásnál szinte minden magyar kosarába kerül valamilyen húskészítmény. Így például májkrém, amelynek az ízesített változatai mintegy tíz éve jelentek meg nagy számban a boltok polcain „

– mondta a lapnak Bódi Krisztina, aki korábban egy húsipari vállalat marketingigazgatójaként dolgozott.

Az élelmiszermarketing-szakértő, a Magyar Marketing Szövetség Agrár és Élelmiszer-marketing tagozatának alelnöke hozzátette:

„A májkrém egy őszinte termék, amiben máj, zsír, valamint só van, és az E-számoktól sem kell félni, amik segítenek az eltarthatóságban, ha mértékkel használják. „

Az Index jelzi, hogy a Gyulai, a Gallicoop, a Kaiser és Hamé önként bocsátották rendelkezésre terméküket, de „egy kis májkrémmel ők azért nem megkenhetők”, hangsúlyozták. A többi terméket, ideértve a sajátmárkás készítményeket is, a boltok polcairól vették le az újságírók.

Érdemes megjegyezni, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal „könyvében” a májkrém olyan hőkezelt termékként szerepel, amelynek mikrobiológiai kockázata alacsony. A Nébih szerint az ebbe a termékkörbe tartozó készítmények három csoportba sorolhatók, a májtartalomtól függően:

  • Húskészítmény májtartalommal (1–24 százalék májtartalom),
  • Májas, májkrém, kenőmájas (25–34 százalék májtartalom),
  • Májpástétom (35 százalékos vagy afölötti májtartalom).

„A magyarok nagy sertésfogyasztók, ezért a feldolgozott húskészítményeknél is ez dominálja a piacot, jól szerepelnek a szárnyasok, aki pedig igazán különlegesre vágyik, az kacsa- vagy libamájast választ. Mostanra külön kategóriája van a májasra hajazó zöldséges krémeknek, amelyeket nem csak vegetáriánusok keresnek. Otthon is készíthetünk májast, annak a tetején zsírréteg jelenik majd meg, illetve az állaga darabosabb lesz emulgeálószer híján”

– osztotta meg Bódi Krisztina.

A teljes, részletes, képekkel gazdagon illusztrált májkrémtesztet az Indexnél olvashatják.

Kapcsolódó cikkeink