15%-kal nőtt a vendéglátás forgalma, tovább folytatódhat a szektor helyreállása
Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest júniusban 14,7%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3%-os növekedés után, míg 35,3%-kal emelkedett az árbevétele.

Lassan helyreáll a turizmus
A második negyedévben átlagosan 46%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5%-os növekedés után, míg az árbevétel 60%-kal bővült, így a vendéglátás továbbra is jelentősen támogatta a GDP növekedését. A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása, ami a GDP növekedését is támogatja a következő negyedévekben. Az idegenforgalom javulása pedig a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.
A második és harmadik járványhullám ellen hozott tavaly év eleji korlátozó intézkedések egy évvel ezelőtt fokozatos feloldása miatt a következő hónapokban a növekedési ütem már lassulni fog, de a növekedés továbbra is fennmaradhat. A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítik az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt, valamint a légiközlekedésben tapasztalt fennakadások.
Az Európán kívüli vendégek fogadása jóval lassabban állhat helyre. Nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban ha idén a terveknek megfelelően megrendezésre kerülnek, a harmadik negyedévben is meredeken javulhat a szektor teljesítménye. A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kell a béreket, másrészt az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlennek tűnik a kétszámjegyű áremelkedés.
KSH, Takarékbank előrejelzés
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >