Átvették a vezetést a nők a webshop-vásárlásban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 14. 11:46

Vasárnaponként derül ki manapság igazán, hogy miért is szeretjük a webshopokat: Soha nincsenek zárva, nem kell sorba állni és nem néznek furcsán, ha hatodjára megyünk vissza megnézni még egyszer a kiszemelt terméket. Sőt, egy igazán jó webshop ezt észreveszi és segít összehasonlítani, másikat találni, dönteni vagy csak ajánl egy jó akciót.

internet

Magyarországon 2014-ben közel 266 milliárd forintot költöttünk el az 5500 bejegyzett kiskereskedelmi webáruházban, 49 milliárd forinttal többet, mint egy évvel korábban. Ráadásul tavaly végre átvették az internetes vásárlásban is a vezetést a nők, az év második felében a vevők 53 százalékát képviselték ők. A tíz évvel ezelőtti 36 százalékról ez szép eredmény.

Ugyanígy meghökkentő, hogy az 5500 magyar kiskereskedelmi webshop közül már körülbelül 180 van, ami 100 millió forint feletti forgalmat bonyolított: a magyar e-kereskedelem szintet lépett. Az online kiskereskedelemben 2014-ben jelentősen nőtt a bankkártyás fizetések aránya is egy év leforgása alatt kétszeresére, az összes vásárlás értékére vetítve 15%-ot már bankkártyával fizettek. 2015 pedig egy igen izgalmas év lesz a magyar internetes kereskedőknek: a vasárnapi boltbezárás okán az eNET februári felmérése szerint a webáruházak 34 százaléka érezhető forgalomnövekedésre számít, sőt, 17 százalék külön kampánnyal készül a vasárnapokra.

Az Év Internetes Kereskedője 2015
Egy ilyen fordulatos időszakban a szokásosnál is érdekesebbnek ígérkezik a kilenc éve elindult Év Internetes Kereskedője díj, ami minden évben a legnépszerűbb webáruházat keresi és díjazza. Első körben április 14-28 között maguk a vásárlók jelölhetik kedvenc boltjaikat az evker.hu oldalon – a jelölésekért cserébe természetesen értékes nyeremények járnak. A 20 legtöbb szavazatot begyűjtő, a versenyfeltételeknek megfelelő webáruházat pedig a Testbirds tesztelők szedik ízekre, a top 10 kiválasztott pedig egyedi pályázaton próbálhatja meggyőzni a szakmai zsűrit, hogy neki jár az Év Internetes Kereskedője díj.

Az Év Internetes Kereskedője díjat a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) szervezi meg az eNET Internetkutató Kft., az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Isobar társszervezésében, immár kilencedik éve.

A nyertes egy évig használhatja az Év Internetes Kereskedője címet és logót, és a hozzá tartozó jelentős médiafigyelmet, megkapja a díj főtámogatójának a fődíját, a Testbirds részletes értékelését, tanácsadását és a Szallas.hu wellness hétvégéjét összesen 2,5 millió forint értékben.

Érdekes morzsák a hazai e-kereskedelemből:
Gondolta volna, hogy…
• 2013-ban a Shopline-os csomagokhoz összesen 260 km ragasztószalagot és 25 tonna kartondobozt használtak fel?
• A Shopline egyik legérdekesebb karácsonyi csomagja tavaly egy könyv, egy gumikesztyű és szivacs volt külföldi szállítással.
• A JátékNet legkisebb összegű rendelése, amit futárral szállítottak: 5 darab füzetborító volt, összesen 350 Ft értékben?
• Egy alkalommal pedig Pick Pack Pontra kértek 1 darab füzetborítót, 290 Ft értékben, amiért szállítással együtt a vevő 1080 Ft-t fizetett.
• A Szallas.hu-n volt olyan vendég, aki télvíz idején mezei virágokkal akarta megkérni szíve választottját – a szállásadónak talpraesettnek kellett lennie – más élő nyulat szeretett volna ajándékozni.
• Tavaly a legdrágább extra kérés a Szállás.hu-n mintegy félmilliós költséget jelentett, ekkor egy Rolls-Royce-ot kellett szerezni a vendégnek hölgykísérettel.
• A Magyarországon 2013-ban indult Tesco Online volt az első nagy internetes kereskedő, akiknél kizárólag bankkártyával lehet fizetni, és egy év leforgása alatt a legnagyobb online értékesítő FMCG cég lettek.
• A fizetéssel kapcsolatban minden tizedik szállásadó jelezte a Szallas.hu-nak, hogy valamelyik vendég nem pénzzel vagy utalvánnyal kívánt fizetni – a természetbeni megoldások között a csereüdülés, a csokoládé és a bor mellett többek között tűzifa, életbiztosítás és szőnyeg is szerepelt.
• A hdishop.hu által meghirdetett Első Magyar Zoknicsereprogram ideje alatt annyi használt zokni jött össze tavaly, hogy a belőle újrahasznosult szigetelőanyaggal egy egész focipályát be lehetne takarni.
• A hdishop.hu legnagyobb harisnya rendelését tavaly egy bankos hölgyekből álló csoport hozta össze, akik 147 darab harisnyát rendeltek közel 200 ezer forint értékben – ráadásul rendszeresen visszatérő vendégek.

Kapcsolódó cikkeink