11 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest
A harmadik negyedévben 1318 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 11 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1 184 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban jóval alacsonyabb ütemben változtak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2019 harmadik negyedévéhez képest 4 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi 7,5 százalékkal.
„Rendhagyó módon a második negyedév 1350 forintos szintjéhez képest néhány százalékos visszaesést mutatott a fizikai órabérek átlaga – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője. – Ezt az átmeneti csökkenést azonban ezúttal egy pozitív változás magyarázza: a harmadik negyedévben a tavaszi leépítéseket követően a legtöbb helyen megkezdődött a létszámok visszatöltése, és ismét növekedésnek indult az alacsonyabb beosztású és bérezésű, a korábbi elbocsátásokat leginkább megszenvedő betanított munkások aránya.”
A régió szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között. Míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1100 és 1200 forint között mozgott az átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén 1600 forint körül alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon pedig meghaladja az 1900 forintos szintet is.
A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke alig érte el a 4 százalékot.
„A középvezetők körében bizonyos szektorokban (ilyenek például a turisztika, a vendéglátás, vagy a rendezvényszervezés) komoly mértékű elbocsátások zajlottak az elmúlt fél év során, így jelentősen visszaesett a béremelési nyomás – magyarázza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető partnere. – A kedvezőbb bérezés helyett ebben az időszakban a biztonságos munkahely vált a fő prioritássá még a kevésbé veszélyeztetett szektorokban is (ilyenek például a szolgáltató központok, az SSC-k).”
A harmadik negyedév végére azonban bizonyos szegmensekben újra nő az igény a megfelelő képzettségű és tapasztalatú középvezetők iránt. Ennek hatására a munkaerő-megtartás ismét fontos szemponttá válhat, ami a következő negyedévekben felgyorsíthatja a béremelések ütemét.
Kapcsolódó cikkeink
BDO: Gyakran nem élnek egy jelentős kedvezménnyel a hazai cégek
Jelentős adókedvezményt vehetnének igénybe a hazai vállalkozások a saját beruházásaik…
Tovább olvasom >BDO: Öröm vagy üröm lehet a vásárlónak és a vállalatoknak az új jótállási és garancia szabályozás tervezet?
A BDO nagy érdeklődésre számot tartó, átfogó és érhető szakmai…
Tovább olvasom >BDO: Az érem két oldala, gazdasági tényezők az Európai Unió gyártói, – garancia és szervizkötelezettségeket szigorító tervezetéről, avagy élet a fogasztói társadalom lassításán túl
Mit jelent a fogyasztói társalomra és mit a vállalati szektorra…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >