MediaMarkt: 55 százalékkal nőtt a háztartásoktól begyűjtött e-hulladék mennyisége
Az első nyolc hónapban 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz a MediaMarkt vásárlóitól, másfélszer annyi, mint egy éve a műszaki áruházlánc és az elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozó Inter-Metal Recycling Kft. adatai alapján.
A MediaMark MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a mennyiség az előző években stagnált, ezért a növekedés meglepte a hulladékgazdálkodási szakembereket.
A leadott elektromos és elektronikus hulladékok csaknem 80 százaléka háztartási nagygép, hűtőgép, de háztartási kisgépek, valamint monitorok és televíziók is nagy számban kerültek a hulladékhasznosító telepre.
Az áruházlánc értékesítési tapasztalatai már előre jelezték a felfutást. A közleményben Biczó Péter, a MediaMarkt kategóriamenedzsere rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatti tavaszi korlátozások idején a fagyasztószekrények, a fagyasztóládák és a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények többszörösét adta el a műszaki lánc.
A szakember felidézte a MediaMarkt tavalyi kutatásának eredményét, amely szerint a magyarok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartásban keletkezett hulladékok szelektív gyűjtésére, és 60 százalékuk már 1 éve is szakszerűen adta le az e-hulladékot.
A közleményben Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője ismertette, hogy a MediaMarkt által eljuttatott berendezésekből 1920 kilogramm nyomtatófesték-hulladékot, valamint 788 kilogramm elem- és akkumulátor-hulladékot válogattak ki és továbbítottak veszélyeshulladék ártalmatlanító üzemekbe.
A fém összetevőkből 510 tonna vaslemez-, 75 tonna réz- és 53 tonna alumíniumhulladék hasznosult kohókban – tette hozzá.
A szakember hangsúlyozta, hogy az elektromos berendezések anyagának 21 százalékát kitevő műanyagok újrahasznosítása jelenti az egyre nagyobb szakmai kihívást a hulladékkezelők számára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új korszak a hulladékgazdálkodásban: szigorú szabályok jönnek az EPR és DRS rendszerekben
2025 áprilisától a hulladékgazdálkodás terén új korszak kezdődik Magyarországon. Az…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripari kistermelők és a mezőgazdasági őstermelők javára módosult az EPR rendszer
Könnyített adminisztrációt és évi egyszeri EPR fizetési kötelezettséget hozott az…
Tovább olvasom >Az IKSZ új igazgatót nevezett ki
IKSZ – Az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) Nyikos Ágnest nevezte…
Tovább olvasom >További cikkeink
MNB-igazgató: magasabb inflációt és magasabb gazdasági növekedést vár a jegybank idén
Februárban elérte az infláció a csúcsát, 2025-ben átlagosan 4,5-5,1 százalék…
Tovább olvasom >Túlteljesíti az árrésstopot a CBA és a Príma
A kormányzati szabályozás nyomán, tovább bővült az „OLCSÓBB, MINT TAVALY!”…
Tovább olvasom >Új értékesítési és stratégiai igazgató a KÉSZ Csoportnál
A KÉSZ Holding Zrt. Igazgatósága Barócsi Róbertet nevezte ki a…
Tovább olvasom >