Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón
Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón – közölte a fürdőváros polgármestere az MTI-vel.
Sóvágó László tájékoztatása szerint teljesen felújítják a gyógyfürdő melletti szabadtéri színpadot, a fürdő előtti parkot és 350 millió forintos költségből új szabadidő parkot alakítanak ki a városban.
Már készülnek a városi piac átalakításának tervei, a munkálatok várhatóan az év második felében kezdődnek – tette hozzá megjegyezve, hogy ezeket a beruházások mintegy egymilliárd forint értékben saját forrásból finanszírozza a csaknem hatmilliárdos éves költségvetésű önkormányzat. Az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy költségvetésük mintegy egyharmada a helyi adóbevételekből származik.
További csaknem egymilliárdos fejlesztést európai uniós pályázati forrásokból, illetve a hozzá kapcsolódó központi költségvetési támogatásból valósítanak meg ebben az évben.
Kiemelte ezek közül az Ebes-Hajdúszoboszló kerékpárút építését, illetve összekötését a Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros kerékpárúttal.
Átépítik a hajdúszoboszlói városközpont egy részét is, amelynek a lakosság szempontjából egyik legfontosabb elemének a műjégpálya kialakítását nevezte a polgármester.
Az idei adventtől a téli hónapokban jégpályaként funkcionál a létesítmény, az év további időszakában pedig a termelői piac helyszíne lesz – mondta Sóvágó László.
Megemlítette azt is, hogy a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztika övezet fejlesztése keretében Hajdúszoboszló ötmilliárdos kormányzati forrásra számíthat az elkövetkező években.
Ebből a forrásból – a fürdőfejlesztési tervek mellett – két fontos városi idegenforgalmi beruházás valósulhat meg. Az egyik a Mátyás király sétány átalakítása, amely kilenc kanyarral kígyózik majd végig a szállodasoron, s minden kanyarban egy-egy érdekes látványelem fogadja majd a látogatókat. A másik beruházás keretében az Aqua-Palace fedett élményfürdőhöz vezető promenádot alakítanak ki a Gábor Áron utcán – ismertette a fejlesztési terveket Hajdúszoboszló polgármestere. (MTI)
Related news
NGM: the SZÉP card is a significant help for Hungarian families
The SZÉP card is a significant help to Hungarian families,…
Read more >KSH: the number of guests (1.4 million) in tourist accommodation establishments increased by 17 percent and the number of guest nights (3.4 million) by 16 percent compared to a year earlier in April
In April 2025, 1.4 million guests spent 3.4 million guest…
Read more >MBH quick analysis: The tourism sector excelled in another month
After a strong March, tourism in Hungary continued to thrive…
Read more >Related news
The ‘Csárda’ Becomes a Hungarikum at the Historic Hortobágy Inn
At its recent meeting held in Hortobágy, the Hungarikum Committee…
Read more >Street gastro festival, dinner nights and festival food ordering at SopronFest
As part of the SopronFest Gourmet programs, happiness will be…
Read more >(HU) Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Sorry, this entry is only available in HU.
Read more >