Alpár Gyopáros: the success of the Hungarian Village Program can be measured by the population of the small settlements
A Magyar Falu Program elsődleges célja a kistelepülések népességfogyásnak megállítása, melynek eredménye mára a demográfiai adatokból is lemérhető – jelentette ki a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a program keretében felújított polgármesteri hivatal és faluház csütörtöki átadó ünnepségén, Markazon.

Markaz, 2023. július 6. Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (b3), Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j2) és Holló László polgármester (j5) a hivatal dolgozóival együtt átvágja a nemzeti színű szalagot a Magyar Falu Program keretében felújított polgármesteri hivatal és faluház átadásán Markazon 2023. július 6-án. MTI/Komka Péter
Gyopáros Alpár kiemelte: a Magyar Falu Program sikereihez kellett a források bősége, melynek köszönhetően Heves vármegyébe az elmúlt 4 évben ezen a csatornán 30 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás érkezett. Ebből a pénzből a falvak lakóinak életminősége javult egyebek mellett a falusi CSOK, az útfejlesztések, az intézmények felújítása, a kisboltok megmentése és a kisvállalkozások támogatása révén – tette hozzá.
Az eredményekben fontos része van annak is, hogy a fejlesztési igényeket maguk a falvak fogalmazták, fogalmazzák meg, “legyőzhetetlen csapatot” alkotva. Emellett a program rugalmas, egyszerű és mentes minden felesleges bürokráciától – mondta.
A 2018-ban megkezdett munka folytatódik, a kormány ennek segítségével legyőzi a korábban a kistelepülésekre jellemző, negatív tendenciákat – közölte.
Ehhez a legfontosabb eszköz az infrastruktúrafejlesztésen kívül az alapvető közszolgáltatások biztosítása, minőségük javítása- közölte. A kormánybiztos úgy fogalmazott: Markaz nem lakópark, hanem valódi falu.
Sokan vágynak arra, hogy ilyen környezetben éljék le az életüket: egy festői szépségű, csendes, nyugodt kistelepülésen, jó közösségben. Ehhez képest korábban évtizedeken át komoly tempóban csökkent Markaz népessége a magyarországi falvak 80 százalékához hasonlóan. Nem a településsel volt gond: elsősorban a fiatalok költöztek el, mert erre kényszerültek boldogulásuk érdekében – húzta alá.
Mára a népességfogyás Markazon is megállt, ami a program talán leghitelesebb értékmérője – tette hozzá.
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: választókerülete 56 településéből csak egyetlen lélekszáma haladja meg az 5000 főt.
Korábban volt olyan politikai vezető, aki a falvakat elavult településformának tekintette. Ezzel szemben a kormány a falvakat értéknek tekinti, melyeknek nagy szerepe van a vidéki kultúra és az élet megtartásában – hangsúlyozta.
A Magyar Falu Program apró, de nagyon fontos megoldásokat nyújt a kistelepüléseknek – közölte, megjegyezve: választókerületében mindezt eddig mintegy 15 milliárd forint értéken tette.
Holló László, Markaz független polgármestere elmondta: a több lépcsőben, 2017 óta megvalósult beruházássorozat részeként közel 180 millió forintból újult meg a helyi polgármesteri hivatal és faluház. Ezen belül 143 millió forintot uniós és állami támogatásból energetikai korszerűsítésre fordítottak, míg a Magyar Falu Program pályázatán további 25 millió forintot nyertek az intézmény elektromos hálózatának cseréjére. Az épület fejlesztéséhez a helyi önkormányzat 10 millió forint önerővel járult hozzá.
Related news
Small shops and pubs will continue to receive support
The focus is on rural Hungary, and the government is…
Read more >Retail trade walking on a new path
Bence Gerlaki, state secretary for taxation, consumer protection and trade…
Read more >Coop: still leading the way after 30 years
Our magazine interviewed the leaders of the market’s largest retail…
Read more >Related news
Chicken is getting more expensive, eggs are getting more expensive – this is what awaits Hungarian consumers now
A significant price increase has taken place on the domestic…
Read more >2025 brought an unpredictable season to the stone fruit market
The 2025 stone fruit season is characterised by contrasting trends…
Read more >Top 10 Places for the Best Cottage Cheese Dumplings in Hungary
There’s a dish that transcends generations, evoking both the nostalgia…
Read more >