Újabb településeken indulnak gyermekétkeztetést szolgáló konyhafejlesztések
Újabb 68 településen kezdődhetnek a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések összesen kétmilliárd forintos kormányzati támogatással – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
A pénzügyminiszter kiemelte: a 2015-ben indult pályázatnak köszönhetően így eddig már több mint 550 településen mintegy 14 milliárd forintból újulhatnak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek.
A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására – mondta el Varga Mihály, kiemelve: az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően ma már minden gyerek – akár a szünidőben is – meleg ételhez juthat. Erre a célra jövőre több mint 82 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely 50 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest – tette hozzá.
Ezzel párhuzamosan országszerte újulnak meg vagy épülnek a gyermekétkeztetéshez szükséges konyhák, étkezők és kiszolgálóhelyiségek is. A pályázat révén az önkormányzatok kifejezetten hazai költségvetési forrásból részesülhetnek támogatásban korszerűbb, a környezetvédelmi és energetikai, valamint élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelő infrastruktúra kialakításához – jelezte Varga Mihály. Emlékeztetett, az idén tavasszal közzétett felhívással akár 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a települések.
A támogatásban részesülő önkormányzatok listája a kormany.hu oldalon érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MDOSZ: Óvintézkedések élelmiszerbiztonság terén a kánikulában
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) kiemelten figyelmeztet a nyári…
Tovább olvasom >AM: hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van…
Tovább olvasom >Újabb ösztöndíjas hallgatók fejezték be magyarországi agrártanulmányaikat
Elbúcsúztatták Magyarország és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >