Tovább esett a tojás termelői ára

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 08. 17. 11:39

Miközben a KSH adatai szerint Magyarországon csökkent a tyúkfélék száma – idén június 1-jén 35 millió volt, ami 776 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál –, a tojóállomány egy év alatt 432 ezerrel 11 millióra bővült – olvasható a Világgazdaság Online-on. Az étkezési tojás termelése is emelkedett, az első öt havi 482,6 millió darab közel 20 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél.

Mindebből adódóan is némileg javult a tojáságazat külkereskedelmi helyzete. A KSH első öt havi adatai szerint Magyarország az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal kevesebb, 9,2 ezer tonna héjas tojást importált, ezen belül csaknem 20 százalékkal kevesebb, 2,7 ezer tonna volt a friss tojás. A legtöbb (2,7 ezer tonna) héjas tojás Lengyelországból jött, míg Németországból és Szlovákiából 1,6-1,6 ezer tonna volt az import.

A friss tojás 81 százaléka, vagyis 2,2 ezer tonna is e három országból származott. A kivitel ugyanakkor emelkedett az első öt hónapban. A héjas tojás exportja 11 százalékkal 4,3 ezer tonnára nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a friss tojás kivitele 89 százalékkal 501 tonnára emelkedett. A héjas tojás legnagyobb vevője Románia volt 1,1 ezer tonnával, míg Ausztriába 611 tonna, Oroszországba pedig 474 tonna került. A friss tojás fő piaca 368 tonnával Ausztria volt.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet tojáspiaci jelentésében idézi az Európai Bizottság adatait: az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára átlagosan 116 euró/100 kilogramm volt 2018 júliusában, azaz majdnem 1 százalékkal alacsonyabb, mint 2017 júliusában. Magyarországon az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 5 százalékkal 21,43 forint/darabra csökkent egy év alatt az M+L méretkategóriában. Az árcsökkenés a múlt év vége óta tart. (vg.hu)

Címkék: , , ,

Kapcsolódó cikkeink