Több állatjóléti támogatást kapnak a baromfi- és sertéstartók
Az Agrárminisztérium ismét megemelte a baromfi- és sertéstartóknak járó állatjóléti támogatást a 2018 -as jogosultságok után, a 14,3 milliárd forintos keretösszeg elérte a 2010-es 2,5-szeresét – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden.
A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét a tárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amit kifizettek. A 2018. évi igénylések után kifizethető összeg immár 3. alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal nő. Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt években a madárinfluenza miatt a legtöbb kárt elszenvedő víziszárnyas ágazat részesül.
A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljesüljön. Az intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg – az eredetileg tervezett – 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, ami mintegy 2 000 termelőt érint – ismerteti a szaktárca.
A szintén záruló sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. negyedik negyedéves támogatási összegeknél a kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia – írták. Ennek elkerülése érdekében az AM a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, ami közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé. Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti. Ezzel mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő kaphat támogatást.
A támogatások kifizetését követően az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeképp még az idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak – írta a tárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság meghosszabbítja a mezőgazdasági és halászati termelők állami támogatására vonatkozó engedélyt
Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket,…
Tovább olvasom >Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben
Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >