Stabil a COOP pozíciója

Dátum: 2019. 05. 22. 11:48

Mintegy 4 százalékos növekedés után 627 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly, ezzel minden változás és az egyre élesedő kereskedelmi verseny nyomása ellenére is őrzi pozícióját a kereskedelmi csoport – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén szerdán. A COOP piaci részesedése ezzel hosszú idő óta stabil, a magyar tulajdonú üzletlánc továbbra is a második szereplő a kereskedelmi szektorban.

Mintegy 4 százalékkal tudta növelni árbevételét a COOP Gazdasági Csoport, amely így 627 milliárd forintos árbevételt ért el 2018-ban – mondta el Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a cég szerdai budapesti közgyűlésén. A cégvezető az eseményen megjegyezte: „összességében pozitív és stabil környezetben gazdálkodott a COOP Gazdasági Csoport, a legfőbb számok nem változtak, illetve kismértékben javultak tavaly a megelőző évekhez képest. Az üzletlánc így tartani tudta meghatározó, forgalomarányosan mintegy 12 százalékra tehető piaci pozícióját a hazai kereskedelemben. Ennek hátterében a hatékonyságot javító intézkedések állnak, amelyek keretében átstruktúrálódik a kereskedelmi csoport bolthálózata, amely növeli a hatékonyságot.”
A vezérigazgató kifejtette: a korábbi stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a társaság folytatja egyébirányú fejlesztéseit is. A versenyképességet javító, a korszerűsítést szolgáló lépésekként zajlanak a COOP-nál a boltmegújítási program munkálatai, valamint az egyéb technológiai és energiahatékonysági fejlesztések, mint például a napelem-rendszerek telepítése is. Ezek kommunikációjára is nagy hangsúlyt fektet az üzletlánc, ahogy a környezetbarát intézkedéseit, így a használt étolaj visszagyűjtését is tovább folytatja és kommunikálja a csoport. A COOP kommunikációja is követi a trendeket, a fiatalokat ugyanis a közösségi oldalak segítségével szólítja meg egyre aktívabban az üzletlánc – tette hozzá Tóth Géza. A vezérigazgató megjegyezte: a logisztikai együttműködésből eredő hatékonyság-javulásban szintén vannak kiaknázandó tartalékok, ezért a COOP folyamatosan újítja meg logisztikai rendszerét, amely a jövőben is folytatódni fog.
A kereskedelmi trendek változásáról szólva a vezérigazgató elmondta: az elmúlt időszakban átalakultak a fogyasztók vásárlási szokásai. Ez a trend ugyan kihívást is jelent a COOP számára, de a lakóhelyközeli boltjai miatt profitál is a változásból az üzletlánc. Ennek érdekében tovább kell folytatni a merchandising-tevékenység megújítását, megfelelve a folyamatosan átalakuló vásárlói igényeknek. Ezen a ponton a legfőbb feladatok között a választék további bővítését, kihelyezését, a frissáru-kínálat terén szükséges előrelépést említette meg Tóth Géza.
Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az eseményen hangsúlyozta: a kereskedelmi láncok között a COOP lefedettsége kiemelkedő, az üzletlánc jelenleg a legtöbb, közel 1600 településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki. A legkisebb, 2 ezer fő alatti kistelepüléseken azonban rendkívül nehéz gazdaságosan működtetni a boltokat, jóllehet ezek nem csupán az egyetlen kereskedelmi szereplők az adott falvakban, hanem gyakorta az önkormányzatot leszámítva az egyetlen foglalkoztatók is.
Pekó László leszögezte: a COOP elkötelezett a falvak és az ott élő vásárlók iránt. Ezért a COOP Gazdasági Csoport tárgyalásokat folytat a kormánnyal, hogy milyen formában lehetne támogatással – üzemeltetőtől függetlenül – fenntartani a kereskedelmet a kisebb lélekszámú és gyakorta alacsonyabb vásárlóerejű falvakban, és ezzel megtartani a kistelepülési üzleteket. A COOP keresi a kormány partnerségét a megoldásban és nyitott a döntéshozók válaszára, mert úgy véli, hogy szükség van a legkisebb falvak boltjaira – tette hozzá az igazgatóság elnöke.