Pálinka is, meg nem is
Nem teszik ma lehetővé az uniós előírások, hogy az Erdélyben előállított párlatok címkéin is használni lehessen a pálinka megnevezést. A napokban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy Magyarország az erdélyi névhasználatra jogi megoldásokat keres. A Magyar Pálinka Lovagrend decemberben megállapodott az erdélyivel arról, hogy a köznapi szóhasználatban használható legyen a pálinka megnevezés Erdélyben is, és mindkét lovagrend tagjai betartják a pálinkával kapcsolatos, mindenkor érvényes törvényi előírásokat.
Az Erdélyi Pálinka Lovagrend is elismeri, hogy Magyarországra és Romániára ugyanolyan uniós eredetvédelmi előírások vonatkoznak, mivel mindkét ország az Európai Unió tagja – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke. Az erdélyi és a magyar szervezet tavaly decemberben megállapodást is kötött, amelyben a magyar lovagrend tudomásul veszi, hogy a köznapi értelemben és szóhasználatban az erdélyiek is használhatják a pálinka elnevezést, de a kereskedelmi forgalomba került párlatoknál betartják a törvényi előírásokat, vagyis azok címkéin a pálinka megnevezés nem szerepelhet.
Mint ismert, Fazekas Sándor a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy Magyarország továbbra is keresi a jogi megoldásokat arra, hogy az erdélyi pálinkakészítők is használhassák termékeikre a pálinka megnevezést. Jelenleg a pálinka földrajzi eredetvédelemmel rendelkezik az EU-ban, és kereskedelmi céllal csak Magyarországon, illetve négy ausztriai megyében lehet előállítani ilyen megnevezéssel gyümölcspárlatokat.
Ha az eredetvédelmi szabályok változnak, mindkét félre nézve érvényesek lesznek valamennyi előnyükkel és hátrányukkal együtt – fogalmazott Barabás Attila. Fontosnak tartja, hogy az esetleges szabályozási módosításoknál a szakmai érvek és álláspontok domináljanak.
Az elnök szerint eddig az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a két lovagrend nem kommunikált egymással, így nem ismerte egymás álláspontját. Ezért a decemberi megállapodás lényege, hogy a felek tiszteletben tartják a törvényi előírásokat, szakmai megoldásokat keresnek és közösen ápolják a pálinka hagyományait – tette hozzá.
Megállapodás a vadasági és a felvidéki pálinkatermelőkkel is
A magyar lovagrend a Vajdasági Pálinka Lovagrenddel is megállapodást írt alá, amelyben a vajdasági pálinkatermelők tudomásul vették a pálinkára és a párlatokra vonatkozó előírásokat attól függetlenül, hogy Szerbia nem tagja az Európai Uniónak – közölte az agrárszektor.hu-val a magyar szervezet. Most pedig azt a megállapodást készítik elő, amelyet rövidesen a felvidéki lovagrenddel köt a magyar lovagrend. Mindkét megállapodás tartalmazza, hogy a pálinka szót használni lehet a köznapi szóhasználata a határokon túli területeken – mondta Barabás Attila.
Románia egyébként már kétszer is kérvényezte hivatalosan az Európai Uniónál, hogy a pálinka elnevezést használni lehessen az ott előállított gyümölcspárlatokra is. Brüsszel viszont a kéréseket éppen arra hivatkozva utasította el, hogy az uniós szabályozás szerint csak azt a párlatot hívhatják pálinkának, amely Magyarországon, illetve a négy ausztriai megyében termett gyümölcsből készült. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >Visszajönnek a klasszikus pálinkaízek
2024 igazán jó évnek számított a gyümölcsök tekintetében az Alföldön,…
Tovább olvasom >Szűkülő piacon kell boldogulniuk a pálinkafőzdéknek
A magyar pálinkafőzdék egyre nehezebb helyzetben találják magukat, ahogy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >