NAK: április 8-tól igényelhetők a jövő évi agrártámogatások

Dátum: 2019. 03. 12. 11:13

Várhatóan április 8-tól nyújthatják be a kérelmüket a gazdálkodók a jövő évi agrártámogatásokra – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összefoglalója alapján a Magyar Nemzet Online. A feltételrendszer egyelőre nem változik, mindössze apróbb pontosításokkal frissítik a rendszert, összesen 46 támogatási jogcímre várja az igényeket a Magyar Államkincstár (MÁK).

A kamara összeállítása idézi Kondra Laurát, a MÁK elnökhelyettesét, aki elmondta: továbbra is él az előzetes ellenőrzés intézménye, így a gazdálkodóknak – a kamarai falugazdászokon keresztül – előre jelzik, ha a kérelmükben valami hibát észleltek. Ez jelentős segítség, mivel 2016-ban még közel 45 ezer igénylőnél találtak pontatlanságot, ugyanakkor 2017-ben már csak 27 ezernél, tavaly pedig 22 ezernél. A falugazdász-hálózat közreműködésével nyújtják be a támogatások 70 százalékát a gazdálkodók.

A kamara közlése szerint március elejéig – a tavaly benyújtott egységes kérelmek alapján – eddig több mint 381 milliárd forintot fizetett ki az államkincstár. A tervezett alaptámogatás (SAPS) 2019-ben 231,130 milliárd, a zöldítési támogatás 130,690 milliárd, a fiatal gazdák támogatása 3,784 milliárd, az állatalapú termeléshez kötötté 40,544 milliárd, míg a területalapú termeléshez kötötté 21,801 milliárd forint. Dömpingszerűen zárulnak emellett az idén és jövőre a Vidékfejlesztési programból támogatott beruházások is.

Nem kizárt, hogy az idén forrásokat csoportosítanak át a programban az egyes prioritások között, míg 2020-ban akár új pályázatokat is kiírhatnak, amennyiben lesznek fel nem használt vagy visszacsorgó pénzek. Ugyanakkor az építőipari alapanyagok drágulása, az építőipari kapacitás hiánya, valamint a közbeszerzési eljárások némileg lassíthatják a beruházásokat. (magyarnemzet.hu, Nagy Kristóf)