Morawiecki az agrárpolitikára szánt eszközök tízszázalékos növelését javasolta az uniós vezetőknek
Az uniós tagállamok agrárpolitikájára, ezen belül a környezet- és klímavédelemre szánt közös költségvetési eszközök tízszázalékos növelését javasolta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az uniós vezetőknek címzett levelében, melyet a PAP hírügynökség ismertetett szerdán.
Az Európai Unió 2021-2027-es keretköltségvetése az európai növekedés egyik motorja lehet a koronavírus-járványt követően – szögezte le Morawiecki az Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez, valamint Janusz Wojciechowski agrárügyi biztoshoz és a tagállamok államfőihez intézett javaslatában.
Rámutatott: az európai zöld megállapodás céljai, valamint a koronavírus-járvány okozta válság leküzdését célzó lépések is „növekvő és költséges környezet- és klímavédelmi követelmények elé állítják a gazdákat”.
Morawiecki aláhúzta: a járvány kapcsán az EB jóváhagyásával elindított tagállami gazdaságmentő programok szükségesek, de „új aránytalanságokat” eredményeznek, gyengítik az eddigi kohéziós és vidékfejlesztő politika pozitív hatását, „drasztikusan elmélyíthetik” a különbségeket a tagállamok között.
A gazdaságonként akár 100 ezer eurót, agrárvállalatonként pedig akár 800 ezer eurót is kitevő uniós támogatásokkal ugyanis a tagállamok egy része gazdasági erejéhez mérten fog élni, növelve saját nemzeti mezőgazdasága versenyképességét. Az országok egy része viszont nem engedheti meg magának az ilyen szintű uniós támogatásokat – fejtette ki Morawiecki.
Ennek alapján a lengyel kormányfő elégtelennek minősítette az EB által 2018-ban előterjesztett 2021-2027-es közös agrárpolitikai költségvetést, és annak tízszázalékos növelését javasolta az összes nemzeti keretre vonatkozóan.
Az említett többletforrásokat a tagállamok teljes egészében környezet- és klímavédelmi célokra használnák fel. Ezzel Morawiecki szerint az európai gazdák szempontjából egyenlő módon erősödne a közös agrárpolitika, növekedne hozzájárulása a zöld megállapodáshoz, és „konfliktusmentes módon” felgyorsulna a tagállami támogatások közeledése egymáshoz (külső konvergencia).
Április elején Morawiecki azt javasolta von der Leyennek: az EU-nak amellett, hogy átcsoportosítja költségvetését, a koronavírus elleni harcban új pénzeszközeket is be kell vetnie, melyekre elsősorban az adóparadicsomok felszámolása révén lehetne szert tenni. (Lucie Szymanowska, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Javult áprilisban az euróövezet feldolgozóipari aktivitása, de még gyenge teljesítményt mutat
Áprilisban 32 hónapja a legenyhébbre mérséklődött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenésének…
Tovább olvasom >A versenyképesség került előtérbe a fenntarthatósággal szemben az EU-ban?
Az Európai Unió fenntarthatósági (ESG) célkitűzései kiemelt prioritások voltak az…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: A versenyképesség került előtérbe a fenntarthatósággal szemben az EU-ban?
Az Európai Unió fenntarthatósági (ESG) célkitűzései kiemelt prioritások voltak az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >