Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az indokolatlan, túlzó áremelésekkel és az áremelőkkel szemben továbbra is határozottan fellépünk” – fogalmazott kedden közzétett videóüzenetében Zsigó Róbert.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint korábban indokolatlanul nőttek az élelmiszerek és egyes szolgáltatások árai. Ezt nem szabad hagyni, mert emiatt nehéz helyzetbe kerültek a családok és az idősek – tette hozzá.
A politikus hangsúlyozta, hogy
a márciusban 30 élelmiszerkategóriára bevezetett árréscsökkentés hatására 19,3 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek, és 270 olyan élelmiszer van, amelyért legalább 30 százalékkal kevesebbet kell fizetni a boltokban.
További jó hír, hogy egyre több termék ára csökken, így most 905 élelmiszerért kell kevesebbet fizetni – jegyezte meg.
Az ellenőrzések eddig 723 boltra terjedtek ki, és a munka folytatódik. Ennek során figyelnek arra, hogy a kereskedelmi láncok betartsák a szabályokat – mondta.
Az élelmiszerek után a szolgáltatások is sorra kerültek, így mostanra sikerült elérni, hogy a tv-, a telefon- és az internetdíjak se emelkedjenek a következő évben. A banki szolgáltatások árai ugyancsak visszaszorultak, a tárgyalások most a biztosítókkal folytatódnak a magyar emberek érdekében – ismertette Zsigó Róbert.
Kapcsolódó cikkeink
30 kategóriában ezer háztartási termékre lesz érvényes az árréscsökkentés
Harminc kategóriában mintegy ezer háztartási termékre lesz érvényes az árréscsökkentés…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >Komáromon túl olcsóbb az élet? – A magyar vásárlók tömegesen járnak Szlovákiába spórolni
Az Mfor.hu tesztje szerint a szlovákiai Komárom diszkontáruházaiban jelentős árkülönbségek…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Elemzési Centrum: Tágul az olló a bérek és a kiskereskedelmi forgalom emelkedése között
Tavaly a fizetések 39%-át költöttük el a kiskereskedelemben, ami a…
Tovább olvasom >Kedvencek újraalkotva – laktóz nélkül
Az elmúlt években robbanásszerű növekedésnek indult a laktózmentes termékek piaca,…
Tovább olvasom >Százezrével vásároljuk a speciális élelmiszereket
Intelligens keresőt vezet be a Kifli.hu a speciális étrendet követők…
Tovább olvasom >