Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége
Megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége az első alkalommal megrendezett Kárpát-medencei borrendek találkozójával kedden Balatonfüreden.
A sikeres bormarketinghez hatékony kommunikációra és szigorú szabályozásra, valamint a magyar bor márkaépítését és a piacra jutás lehetőségeit ésszerűen bővítő nemzetstratégiára van szükség – fogalmazott köszöntőjében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Gál Péter, az Agrárminisztérium piacszervezési főosztályának vezetője hangsúlyozta: az Agrárminisztérium célja a 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtása, jól pozícionált közösségi márkákkal értéknövekedés elérése az exportpiacokon, és az adminisztratív terhek további csökkentése.
Kitért rá: a szőlő-bor ágazat több mint negyvenezer embernek nyújt megélhetést Magyarországon. A tavaly megtermelt szőlőből több mint hárommillió hektoliter bor készült, jelentősen több, mint az elmúlt években.
A borrendek tagjai mások mellett a térségi borászok, szőlészek, vendéglátó szakemberek és üzletemberek; a több mint negyven önálló civil szerveződés teljesen lefedi a huszonkét anyaországbeli borvidéket – jegyezte meg Gál Péter.
Koczor Kálmán a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnök-nagymestere elmondta: a rendezvényen negyvenöt magyarországi és hét határon túli magyar vagy nemzetiségi borrend képviselteti magát. A civil szerveződésekhez több tízezer fős tagság, illetve pártoló tagság tartozik, amelyek a szakma hagyományainak megőrzése mellett az idegenforgalom fejlesztéséért is munkálkodnak.
Köszöntötte a borrendek tagjait a házigazda Bóka István, Balatonfüred polgármestere is, aki kiemelte: a szőlő és a bor az európai keresztény országok kultúrájában mélyen gyökerezik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Piacismeret, kapcsolatépítés, marketing
Nem feltétlenül egyforma tapasztalatokkal a hátuk mögött, de egyformán meghatározó…
Tovább olvasom >Hullámvölgyből kifelé
Idén az extrém meleg időjárásnak köszönhetően a megszokottnál jóval korábban kezdődött…
Tovább olvasom >Magyar siker a világ legjobb borászatainak rangsorában: a Szepsy Pince a 43. helyen
2024-ben is közzétették a World’s Best Vineyards rangsorát, amely az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A siker titka a kreativitás…
…erre szavaztak a Superbrands díjasok a díjátadó gála rögtönzött minifelmérésében.…
Tovább olvasom >Jövőbe mutató döntések születtek a COP29 konferencián – Már 2025-től hozzáférhető lesz az ENSZ-alap
Az ENSZ Éghajlatváltozási konferenciája, a United Nations Climate Change Conference…
Tovább olvasom >2024-es „Az Év Szaloncukra” díjátadó: Innováció és árnyomás az édességiparban
A magyar karácsonyok nélkülözhetetlen édessége, a szaloncukor, idén is nagy…
Tovább olvasom >