A kormány elkötelezett a kertészeti ágazat fejlesztése mellett
Az agrárkormányzat fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését, a mezőgazdaságban ugyanis ez a legmunkaigényesebb terület, mintegy 300-350 ezer család megélhetését biztosítja – mondta Nagy István parlamenti államtitkár szombaton egy szakmai rendezvényen, Tuzséron a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint.
A közlemény szerint az államtitkár emlékeztetett, hogy a tárca zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájában megfogalmazott cél, hogy az ágazat a jelenlegi 2,5 millió tonna helyett 1 millió tonnával többet termeljen. A tervek szerint a fejlesztések eredményeként a zöldségtermesztés termésátlaga 35, a gyümölcstermesztésé pedig 70 százalékkal emelhető.
Nagy István hangsúlyozta, sikeres fejlesztéssel százezer új munkahely is létesülhet az ágazatban, folytatni kívánják a kis- és közepes gazdaságok támogatását, az intenzív ágazatok fejlesztését és a magasabb hozzáadott értékű termékek kibocsátásának növelését a foglalkoztatási képesség javítása érdekében – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.
Az államtitkár szerint folytatják a kis- és közepes gazdaságok támogatását, az intenzív ágazatok fejlesztését és a magasabb hozzáadott értékű termékek kibocsátásának növelését a foglalkoztatási képesség javítása érdekében.
Nagy István kiemelte, hogy a támogatás mértéke a gyümölcstermesztésre 62 ezer, az ipari zöldségnövény termesztésre 38 ezer, a zöldségnövény termesztés esetében pedig 34 ezer forint hektáronként. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EP jóváhagyta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a közös agrárpolitika…
Tovább olvasom >Új fejezet a magyar mezőgazdaság fejlődésében: 475 milliárd forint a fenntarthatóság és innováció jegyében
Magyarország KAP (Közös Agrárpolitika) stratégiai tervével összhangban új pályázati felhívások…
Tovább olvasom >Több száz gyümölcsültetési szaporítóanyagot semmisítettek meg az ellenőrök az ónodi piacon
Folytatódott a tavaszi szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának ellenőrzése. A Nemzeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >