Idegenforgalmi adóból fejlesztenek szálláshelyeket Hévízen

Dátum: 2017. 04. 19. 10:30

A beérkezett idegenforgalmi adóból idén is szálláshelyfejlesztésre lehetett pályázni Hévízen, az önkormányzat 16 millió forintot biztosított erre a célra, a támogatás mértéke 100 százalékos – közölte a Hévíz TDM Egyesület az MTI-vel.

heviz

Idén 11,8 millió forint értékben érkeztek be pályázatok, ami 36 százalékkal több az első, 2016-os pályázati évihez képest. A Hévíz TDM Egyesülethez február végéig 107 pályázat érkezett be, amelyből végül 100-at bíráltak el pozitívan.
Az értesítőket a napokban kapták kézhez a pályázók, jelenleg a támogatási szerződések aláírása tart, sokan azonban már elkezdték a fejlesztések megvalósítását is, hogy a tavaszi szezonban már a vendégek is élvezhessék az eredményét. (MTI)