Hazánk első az uniós források lehívásában
Az Európai Bizottság 2018-ban 4,4 milliárd eurót, azaz több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást utalt Magyarországnak – mondta hétfőn a távirati iroda közlése szerint Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára – olvasható a Magyar Idők Online-on.
Schanda kiemelte: ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény, ezzel a teljesítménnyel Magyarország a V4-eket és a régió többi országát is megelőzi. Magyarország a 2014–2020-as fejlesztési időszakban rendelkezésre álló 9 ezer milliárd forintos keretének 31 százalékát már lehívta, és ezzel messze túlteljesíti a tagországok 27 százalékos átlagát. Az államtitkár szerint sikeres évet zárt a magyar fejlesztéspolitika 2018-ban, és az Európai Bizottság is így látja.
Magyarországon az európai uniós fejlesztések gyorsan és jó minőségben haladnak – ismertette Schanda Tamás. A kormány fejlesztéspolitikájának sikerességét mutatja az is, hogy a 2014–2020-as időszakban rendelkezésre álló 9 ezer milliárd forint 110 százalékára a pályázatokat már kiírták, 107 százalékáról már döntés született, 65 százalékát pedig már kifizették a projekt megvalósítójának.
(magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az EU-ban márciusban
Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az…
Tovább olvasom >Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült Kérész Öko-…
Tovább olvasom >Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az elemzői várakozásokkal összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >További cikkeink
Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >NGM: az exportpiacok gyengélkedése továbbra is rontja az ipar teljesítményét
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól…
Tovább olvasom >Munkacsoport létrehozásával segíti a mentes termékek piacának fejlődését a NAK
Bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt szakmai tevékenysége, megalakult a…
Tovább olvasom >