Építőipari drágulás nehezíti a fővárosi szállodapiac bővülését
Újabb láncok lépnének be a budapesti szállodapiacra, de az építőipari áremelkedés és a kapacitáshiány gátolhatja a bővülést – olvasható a Világgazdaság Online-on.
Szállodaavatót tartottak a máris telt házas Meininger Budapest Great Market Hallban a Fővám téri Nagycsarnok mögött, ahol egy 11 éve megálmodott hotelberuházás eredményét ünnepelték. A beruházó projektcég, a Bedori Investment ügyvezetője, Apáthy Zoltán a Világgazdaságnak elmondta: a belvárosi szállodaprojektet hatmilliárd forintból valósították meg, az építési engedély már 2012-ben megvolt a Vadász Építész Stúdió tervezte épületre, amelynek az üzemeltetője a 2015-ben kötött megállapodás alapján a Meininger csoport lett. A Csarnok téri 184 szobás, 744 ágyas hibrid szálloda új műfaj a budapesti hotelpiacon: lényegében emeletes ágyakat is magában foglaló, többágyas szobákat, azaz hostel típusú kínálatot, coworking irodai övezetet, vendégkonyhát és klasszikus, négycsillagos szintű szobákat is magában foglaló szálláshelyeket kínál.
Egy külső üzemeltető kezelésében megnyitott, négyszintes, 130 férőhelyes, bárki által igénybe vehető mélygarázst is építettek.
A Világgazdaság információi szerint hasonlóan kombinált hibrid hotelt épít a Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér közelében egy orosz beruházó cég, a Budapestet egyre inkább kedvelő fiatal turistákat és a belvárosi modern középkategóriás hotelek komfortját igénylőket megcélozva.
Az egyre színesebb kínálatot nyújtó budapesti szállodapiacon most minden típusú szálláshelyre van kereslet és befektetői, üzemeltetői szándék is, de kérdés, hogy a következő évekre ütemezett mintegy 20 százalékos kapacitásbővülésből mennyi valósulhat meg.
Mint az egyik szakértő közölte: hivatalosan másfélszeres, valójában évente duplázódó építőipari költségnövekedés drágítja a projekteket. Némelyik beruházást olyannyira, hogy mire sikerül átadni a szállodát, a tetemes csúszás és költségnövekedés miatt már mínuszból indulnak. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A külföldi turisták Budapesten kívül nem nagyon mennek máshova
A KSH márciusi turisztikai eredményei kiugró növekedést mutatnak, amely elsősorban…
Tovább olvasom >McDonald’s „food truck”
Kényszer szülte, ám annál jobb ötlet: a világ egyik legszebb…
Tovább olvasom >Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (1. rész)
Március 5-7. között a SIRHA Budapest kiállításon várja látogatóit a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban
Javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban az egy évvel korábbihoz…
Tovább olvasom >Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült Kérész Öko-…
Tovább olvasom >Miért harcol az olasz vendéglős – A nap videója
Őn mire szavazna: a vendéglős (és az olasz konyha) méltósága…
Tovább olvasom >