Angliában terjeszkedik a székelyföldi Diószegi pékség

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 24. 11:21

A London melletti Lutonban is pékséget nyitott Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester – közölte hétfőn a romániai Mediafax hírügynökség.

peksutemeny

A lutoni kemencékben egyelőre napi 300-400 székely krumplis kenyeret sütnek egy sepsiszentgyörgyi pék irányításával, amelyeket „különösebb reklám nélkül” sikerül értékesíteni.

Diószegi László az MTI-nek elmondta, az angliai vállalkozást decemberben indították, és londoni román és lengyel üzletekkel sikerült eddig üzleti kapcsolatot kialakítani. A vásárlóik eleinte a román és magyar közösséghez tartozók köréből kerültek ki, de a klienskörük folyamatosan bővül.

A pékmester hozzátette, a termékskála kibővítésére és napi 3-4 ezer kenyér gyártására készülnek Angliában. Megjegyezte, a kenyérlisztet Magyarországról, a burgonyát Németországból szállítják a lutoni pékségbe.

Diószegi László 1994-ben két alkalmazottal indította sepsiszentgyörgyi pékségét, ma 160 alkalmazottal napi 25 tonna kenyeret gyárt. Tavalyi éves forgalma megközelítette a 23 millió lejt (1,53 milliárd forint). A Diószegi pékség termékei Románia 12 megyéjében, Bukarestben és Kolozsváron is megvásárolhatók, sőt hetente egyszer az olaszországi Bergamóba is szállítanak Diószegi-kenyeret.

A székely vállalkozóra az általa sütött óriáskenyereknek köszönhetően figyeltek fel. 2013 november 7-én a World Record Academy a világ legnagyobb hagyományos krumplis kenyereként jegyezte be a Bukarestben sütött 96,6 kilogrammos kenyerét. Diószegi László az MTI-nek elmondta, ennél jóval nagyobb kenyereket is sütött, de azokat nem látták azok, akik a világcsúcsot hitelesíthették.

Immár több éve Diószegi László vezetésével sütik meg augusztus 20-ra a nemzet kenyerét, mely a Kárpát-medencében élő és a világon szétszórt magyarság egységét jelképezi. (MTI, Gazda Árpád)

Kapcsolódó cikkeink