A friss tej több mint 40%-át állatbarát gazdaságoktól szerzi be az Aldi Németországban
Az Aldi bejelentése szerint a németországi üzleteiben árusított friss tej több mint 40%-át „állatbarát”, szabad és bio/prémium tartási technológiát alkalmazó gazdaságokból szerzi be.
Az eredmény „fontos mérföldkő” a kiskereskedelmi lánc számára, hiszen a tervezettnél egy évvel korábban érte el a kitűzött célt.
A friss hús kategóriában az eladásoknak már közel 20%-át adják a magasabb állattartási rendszerekből származó termékek – közölte az Aldi.
Idén novemberben az Aldi Süd frisshús-kínálatában először ért el heti szinten 25% feletti részesedést a szabadtartású és bio/prémium termékkör.
Dr. Julia Adou, az Aldi Süd társadalmi felelősségvállalásért felelős igazgatója kijelentette: „A szemléletváltásával az Aldi ambiciózus célokat tűzött ki a állatok jólétének javítása érdekében. Az a tény, hogy a tej kategóriában ma újabb mérföldkövet értünk el, azt mutatja, hogy jó úton járunk, és érdemes ezen az úton maradnunk.”
Katrin Beyer, az Aldi Nord kategóriamenedzsmentért felelős üzletág-igazgatója hozzátette: „A kihívásokkal teli külső környezet ellenére továbbra is következetesen a magasabb szintű tartási formák elterjesztésére összpontosítunk – mind a friss hús, mind a fogyasztói tej esetében”.
Kapcsolódó cikkeink
Az Aldinál nőnek a reálbérek az idén
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt.-nél 8 százalékkal emelik a béreket…
Tovább olvasom >Az Aldi szalmonellával szennyezett hajdinalisztet hívott vissza a forgalomból
Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a…
Tovább olvasom >Megnyílt az ország legnagyobb ALDI áruháza
Magyarország legnagyobb alapterületű ALDI áruháza nyílt meg a mai napon…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >