Zuhant a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Soha nem látott mértékben és még a vártnál is erősebben romlott a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban áprilisban az új koronavírus-járvány hatására a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.
A csütörtökön közölt előzetes adatok szerint a fogyasztói hangulatindex értéke 18,1 ponttal, 71,0 pontra süllyedt a márciusi 89,1 pontról. Elemzők jobb értékre, 75,0 pontra számítottak.
Ilyen erős havi visszaesést még soha nem jegyeztek fel. Az áprilist és a márciust egybevéve 30 ponttal csökkent a hangulatindex értéke, ami 50 százalékkal több az előző rekordnál.
Az alindexek közül a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke 103,7 pontról 72,4 pontra zuhant. A 31,3 pontos különbség majdnem duplája a korábbi 16,6 pontos rekordnak, amely 2008 októberéből származik.
A következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 79,7 pontról 70,0 pontra esett, ami ugyancsak jelentős csökkenés, de messze nem olyan rossz, mint az 1980 decemberében feljegyzett 16,5 pontos zuhanás.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,1 százalékra süllyedt márciusban az előző havi 2,2 százalékról, míg az ötéves inflációs várakozás 2,3 százalékról 2,5 százalékra emelkedett.
Richard Curtin, a felmérés vezetője az adatokhoz fűzött értékelésében kiemelte, hogy a fogyasztók hangulata még nagyobb mértékben romlott volna, ha nem arra számítanának, hogy hamarosan tetőzhet a járvány és újraindulhat a gazdaság. A gyors és fenntartható gazdasági növekedést valószínűsítő várakozások azonban feltehetően tévesnek fognak bizonyulni, ami a bizalom további mély csökkenéséhez vezet – figyelmeztetett Curtin, arra intve a fogyasztókat, hogy hosszabb és súlyosabb recesszióra kell készülniük.
A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Amazon visszakozik: kínai megrendelések lemondásával reagál az amerikai vámemelésre
A kereskedelmi háború új fejezete az e-kereskedelemben – az Amazon…
Tovább olvasom >Dr. Matura Tamás: Előfordulhat, hogy az USA ledolgozza magát Kína szintjére
Dr. Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Kínaszakértő volt…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >A minőség és az ár alapján választanak a húsvéti édességek közül a vásárlók
A tudatosság jegyében telik az idei húsvéti szezon a hazai…
Tovább olvasom >Magyarország gazdasági sérülékenysége: okok, következmények és lehetséges kiutak
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai ismét ráirányították a figyelmet a…
Tovább olvasom >