Zöld utat kaphatnak az uniós pályázatok
„A véglegesített új uniós partnerségi megállapodás után a következő lépés a konkrét intézkedéseket meghatározó operatív programok elfogadása lesz. A konkrét pályázati kiírások megjelenése szeptember második felében várható, előre láthatóan eszközbeszerzés és telephelyfejlesztés témában” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.
Ma pont kerül a 2014-2020-as időszak európai uniós fejlesztési pénzeinek magyarországi elosztását szabályozó partnerségi megállapodásra. A dokumentum az elkövetkező 7 éves ciklusra 21,9 milliárd euró, azaz 6900 milliárd forintot ítél meg Magyarország számára beruházási célra, míg a mezőgazdasági támogatások mértékét 3,45 milliárd euróban, azaz mindegy 1087 milliárd forintban, a halászati ágazat támogatását pedig 39 millió euróban határozza meg.
„Ezt követően, de még szeptemberben várható a konkrét intézkedéseket meghatározó operatív programok elfogadása, amelyeknek előzetes egyeztetése a nyár folyamán már megtörtént. Az elfogadott operatív programok megjelenése pedig tulajdonképp az utolsó mérföldkő, amelyet a vállalkozások számára legfontosabb lépés, azaz a pályázati felhívások megjelenése követ. Az első felhívások megjelenése így 2014. szeptember második felére várható, amelyek előre láthatóan eszközbeszerzés és telephelyfejlesztés típusú pályázatok lesznek” – tájékoztatott Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >