Zöld FB-közösség
A külföldi trendeknek köszönhetően hazánkban is egyre népszerűbb a környezettudatos működés a vendéglátóhelyek körében. Nehéz azonban eligazodni a temérdek információ és környezetbarát, vagy annak mondott termékek között, emiatt a vendéglátóhelyek csak egy szükséges rossznak, tehernek érezhetik ezen lépések bevezetését.
A Felelős Gasztrohős Alapítvány idén ősszel létrehozta a Zöldülő Vendéglátóhelyek és Rendezvények névre keresztelt Facebook-csoportot is. Céljuk, hogy segítsék azokat a vendéglátóhelyeket, catering- és rendezvényszervező cégeket, melyek – akár csak néhány apró lépéssel – szeretnének elindulni a fenntarthatóság útján és zöldebbé tenni működésüket. Emellett szeretnék, ha kialakulna a vendéglátósok között egy közösség is, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, jó gyakorlataikat, nehézségeiket a tudatosabb működésre való törekvéssel kapcsolatban. Az alapítvány pedig, a rendezvények zöldítésével foglalkozó Zöldövezet Társulással közösen, egyszerű, a mindennapi működésbe beilleszthető tippekkel, külföldi szervezetek, séfek információs anyagaival, jó gyakorlataival, kezdeményezéseivel segítik az éttermeket. //
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztói tudatosságnak a pénztárca szab határokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: Nem adóköteles a visszaváltási díj a magánszemélyek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50,8 milliárdos kikiáltási áron aukcióra kerül a Belügyminisztérium egykori épülete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Még három napig jelölhet arra érdemes személyt a 2025-ös Gundel-díjra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >