Zöld Antal 39-edszer Kölnben

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 05. 08:00

A kölni vásár képviselői bensőséges ünnepség keretében köszöntötték Zöld Antalt, a magyar édesipar köztiszteletben álló szakemberét abból az alkalomból, hogy 1971 óta megszakítás nélkül mindegyik ISM-re ellátogatott.Zöld Antal egész pályafutása az édesiparhoz kötődik. Érettségi után, 1948-ban a budapesti Stühmer-gyár raktári segédmunkásaként kezdett dolgozni. Munka mellett végezte el az egyetemet, majd az 1960-as években a Magyar Édesipari Vállalathoz tartozó budapesti gyárban lett termelési osztályvezető, később műszaki vezérigazgató-helyettes.
Ő honosította meg a rágógumi gyártását Magyarországon. A korábbi, tervutasításos rendszerben munkatársaival együtt sikerült elérnie, hogy Magyarországon is gyártottak Nesquiket, Dr. Oetker pudingport és Milka csokoládét.
Zöld Antal 1991-ben, a Quinti cégtől ment nyugdíjba. Jelenleg a Magyar Élelmiszer-tudományi Egyesület (MÉTE) édesipari szekciójának tiszteletbeli elnöke.
– Az ünnepség apropója, hogy majdnem négy évtized után ez az utolsó látogatásom az ISM-en – mondja a vásár egyik szalonjában, a pezsgős koccintás után. – A legutóbbi években szakmai érdeklődésből, saját költségemen jöttem ki. Idén 80 éves leszek, és realista emberként jövőre már kevesebbet szándékozom utazni.

Kapcsolódó cikkeink