Zewa Projekt újratöltve
A második alkalommal megrendezett Zewa Designer Pályázaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak 16 display-terve szállt harcba a zsűri és a közönség szavazataiért. A nyerteseket szakmai sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításon köszöntötte a márka január 25-én. A zsűri döntése alapján a pályázat győztese Volyák Zsófia, a közönségszavazás nyertese pedig Gaál Eszter Regina lett.
A Zewa Designer Pályázatán ebben a tanévben a szakmai megközelítés kapott kiemelt hangsúlyt: az integrált terméktervezési gyakorlat keretein belül egy olyan display tervezése volt a feladat, amely egyszerre hat a nedves toalettpapír vásárlóira, valamint a kategóriát nem ismerőkre, továbbá áruházi környezetbe kihelyezve is működik. A fiatalok emellett szintén nagy hangsúlyt fektettek arra a tervezés során, hogy a végleges display kitűnjön a kommunikációs „zajból”, és vásárlásra ösztönözze a fogyasztókat.
– A Zewa Designer Pályázat során a legfőbb kihívást talán az jelentette a hallgatók számára, hogy figyelembe kellett venniük az áruházi környezet technikai adottságait és megkötéseit, a vásárlói szokásokat, valamint a vásárlói magatartás bolton belüli működési mechanizmusait. A pályázók a munkájuk során professzionális segítséget is kaptak ahhoz, hogy a feltételek a lehető legnagyobb mértékben megjelenhessenek a tervezőasztalon megszülető alkotásokban – összegezte Forgách Réka, a Zewa brandmenedzsere.
A szakmai zsűri – Farkas Vilmos, a Publicis kreatívigazgatója, Forgách Réka, a Zewa brandmenedzsere, Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország főtitkára, Láng György, a DS Smith Packaging sales menedzsere, Réti István, az ET Research stratégiai igazgatója, valamint Varga András, a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék mesteroktatója – a szemeszter során végig követte és segítette a fiatal designerek munkáját, hogy tökéletes display-k láthassanak napvilágot a Zewa nedves toalettpapírjai számára.
A zsűri döntése alapján a Zewa Designer Pályázat nyertese Volyák Zsófia lett, akinek a terve a megadott szempontoknak leginkább megfelelt. Emellett, Zewa szakmai partnereinek is lehetőségük nyílt arra, hogy szavazatukkal hozzájáruljanak kedvenc display-tervük győzelméhez. A www.zewaprojekt.hu oldalon a legtöbb kattintás Gaál Eszter Regina modelljére érkezett, amellyel ő lett a Zewa projektjének közönségdíjasa.
Kapcsolódó cikkeink
Karácsonyi hangulat már az előkészületek során is: Zewa tippek
Akkor ünnep igazán az ünnep, ha ragyog – azaz, ha…
Tovább olvasom >Újabb ökotantermet adott át a DS Smith Füzesabonyban
A DS Smith idén harmadik alkalommal adott át ökotantermet Magyarországon. A Füzesabonyi…
Tovább olvasom >Többdimenziós élményszerzés: újabb ökotanterem épült a DS Smith támogatásával
Négy év alatt a harmadik ökotanterem került átadásra a világ…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >