Zárójelentés: Anuga 2017 – A növekedés motorja: export és innováció
Az Anuga a legfontosabb globális üzleti és kommunikációs platform az élelmiszeriparban. Nem kevesebb, mint 165 000 szakmai látogató 198 országból jött el Kölnbe 2017-ben. A legfontosabb döntéshozók és beszerzők a világ minden részéről öt napon át gyűjtötték az információkat a legújabb innovációkról, tapasztalták meg élőben a legújabb trendeket.
A 34. Anuga sok kiállító számára hosszú ideje a legsikeresebb szakkiállítás volt. Október 5–9. között 107 országból több mint 7400 vállalat mutatta be termékeit az 5 napos eseményen.
– Az Anuga a világ legnagyobb és legfontosabb üzleti platformja az élelmiszeriparban – mondta el az esemény végén Gerald Böse, a Koelnmesse elnök-vezérigazgatója. – A szakvásár nagy pontossággal hozza össze a globális keresletet a kínálattal. Világos koncepciója és a releváns témákra való fókuszálás révén az esemény megbízható piacot jelent a nemzetközi partnerek esetében.
Az eseményt Észak-Rajna–Vesztfália agrárminisztere, Christina Schule Föcking nyitotta meg. A díszvendég I. E. Smt. Harsimrat Kaur Badal, India élelmiszer-feldolgozásért felelős minisztere volt, hiszen 2017-ben az Anuga partnerországának Indiát választották.
Rekord minden szinten
– Ismét rekordokat döntött az Anuga – jegyezte meg Friedhelm Dornseifer, a Német Élelmiszerkereskedelmi Szövetség (BVLH) elnöke. – A nemzetközi élelmiszeripar óriási érdeklődése is bebizonyította, hogy az Anuga olyan esemény, ahol muszáj ott lennie minden élelmiszergyártónak és beszerzőnek. Mindenki, aki tudni szeretné, hogy mit és hogyan esznek és isznak az emberek ma és majd a jövőben, a legjobb helyre jön, ha az Anugát választja. Azon kívül, hogy innovatív termékek kerültek bemutatásra, a szakvásár fókuszában az élelmiszer-kereskedelem legújabb trendjei álltak. És ezek a trendek digitálisak. A vásárlók egyre inkább „omnishopperek” lesznek. Hálózatos vásárlási élményt várnak el a kereskedőktől, amelyben a fizikai boltok, az online média és a mobileszközök használata kombinálódik. De a digitalizáció természetesen nem jelenti majd a szupermarketek végét.
A fogyasztók továbbra is elmennek majd a fizikai üzletekbe élelmiszert vásárolni, ahol minden érzéküket használhatják. Minden technológiai fejlesztés, amely a kereskedelmet támogatja azzal, hogy a vevőknek releváns ajánlatokat kínál, jó és hasznos az élelmiszer-kereskedelem egésze számára.
Inspirációs élelmiszer- és italtrendek
Az Anugára regisztrálók listája kiválóan mutatja, hogy a teljes szakma jelen volt Kölnben, úgy Németországból, mint külföldről. Ott volt az Aeon, Ahold, Albert Heijn, Aldi, Auchan, Carrefour, Coop, Costco, dm, Edeka, Globus, Hofer, Jumbo, Kroger, Metro, Migros, Müller, Norma, Rewe, Rossmann, Sainsbury, Sams Club, Schwarz Group, Sobeys, SPAR, Target, Tesco és a Walmart. Az online kereskedelem világát az Amazon és a JD.com képviselte. Ezenkívül képviseltették magukat számos szakosodott online platform beszerzői. Fontos importőrök és nemzetközi nagykereskedők szintén elutaztak Kölnbe, hogy részt vegyenek az Anugán. De az out-of-home piac fontos beszerző csoportjai, a food service, közösségi catering, rendszergasztronómiai vállalatok is ott voltak.
– Kölnben valódi üzletkötés zajlik, ráadásul minden létező csatornában, a klasszikus kereskedelmen keresztül az out-of-home piac különböző kategóriáiig. És mindez a legmagasabb nemzetközi szinten történik – mutatott rá Katharina C. Hamma, a Koelnmesse operatív működésért felelős vezetője. – A külföldi résztvevők aránya magas volt mind a kiállítók (90%), mind a látogatók között. A látogatók között a külföldiek aránya 75%-ra emelkedett (2015-ben ez az arány még 68%-os volt). A külföldi beszerzők számának növekedése egyértelműen nyomon követhető a résztvevők számának növekedésében.
Az innovációk, amelyek csakúgy, mint korábban mindig központi szerepet kaptak az Anugán. Ezek között a trend témák közt megtalálhatóak voltak az olyan élelmiszerek és italok, amelyek gazdagok fehérjében, új termékek a „superfood” témakörben és számos, új, menet közben fogyasztható vagy otthon ehető készételmegoldás. Nagy igény mutatkozott fenntartható koncepciókra és organikus/bio termékekre is, valamint reflektorfénybe kerültek a vegetáriánus és vegán témák is. Az alternatív fehérjeforrások, mint például a rovarok, érdekes vitákat eredményeztek a médiában.
Ne feledkezzen meg róla, hogy 2019. október 5. és 9. között a világ élelmiszeripara újra összegyűlik Kölnben, de 2018 tavaszától már regisztrálhatnak az érdeklődők 2019 első számú szakkiállítására! //
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminiszter: Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >