Zabpelyhet vont vissza a Nébih
Az utóbbi hetekben több zab alapú terméket is kivont a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mert magasabb volt bennük a DON mikotoxin szintje, mint a rendeletben előírt felső határérték. A szervezet most négy újabb olyan termékeket talált, amelyeknél a mikotoxin szintje magas volt – olvasható a kormányzat hivatalos honlapján.
Az Európai Unió által végzett tudományos vizsgálatok szerint a mikotoxinok közül a fuzáriumtoxinok igen elterjedtek az élelmiszerláncban. A fuzáriózis a gabonafélék egyik legsúlyosabb betegsége. A fuzáriumtoxinok jelentős része már a szántóföldön termelődhet (ilyen pl. a DON, azaz a deoxinivalenol toxin). Az egyes penészgombafajok más-más körülmények között hajlamosak ilyen méreganyagok termelésére, és ezek megbetegítő hatása, tünetei is eltérőek. Mind az emberi, mind az állati szervezetet károsíthatják, befolyásolhatják a növekedést, a szaporodást, a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet. Egyes mikotoxinok, ha rendszeresen a fogyasztó szervezetébe kerülnek, súlyos késői szövődményeket, vese-, májbetegséget, daganatos megbetegedéseket is okozhatnak. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisállat-kereskedések a Szupermenta teszten – több helyen is találtak problémát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >