WWF: rengeteg a pazarlás az emberiség termelési és szállítási folyamataiban
Rengeteg a pazarlás az emberiség termelési és szállítási folyamataiban – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Sipos Katalin azt mondta, hogy bármilyen termék, így a megújuló energiát termelő eszközök előállítása is energiába és vízbe kerül. Egy áru, például egy napelem legyártásakor azonban a teljes mérleget kell nézni.
Javíthat a helyzeten, ha az eszközöket úgy állítják elő, hogy ehhez nem fosszilis energiát használnak fel, hanem megújulót, ezáltal csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást.
Az igazgató utalt arra, hogy idén augusztus 8-ra esett a túlfogyasztás napja, vagyis mostanra használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait. Keddtől már a bolygó tartalékai fogynak.
A túlfogyasztás több tényezőből tevődik össze – mondta. Egyrészt, a bolygó lakói komolyan károsították a természetet egyebek mellett az esőerdők kiirtásával és a tengerek túlhalászatával, így az kevésbé tud megújulni. Másrészt, az emberiség nagy létszámú, ezért sokat fogyaszt. Egy harmadik tényező pedig az, hogy pazarlóak a termelési és szállítási folyamatok.
Bár a túlfogyasztásért elsősorban a fejlett államok a felelősek, nem kell feltétlenül minden luxusról lemondani ezekben az országokban ahhoz, hogy javuljon a helyzet. Az azonban nagyon fontos, hogy minden felesleges hulladékot és szén-dioxid-kibocsátást kiküszöböljenek, vagyis csökkentsék az ökológiai lábnyomukat – hangsúlyozta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy sebességre kapcsol a CER Cargo: nemzetközi terjeszkedés jön
A magyar gyökerű CER Cargo Group új vezérigazgatóval és ambiciózus…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >A tarvágás káros, és az állami erdészetek tudnák felelősebben kezelni hazánk erdeit – ezt üzeni a WWF Magyarország Klímabarát Erdőgazdálkodó díja
Az Agrárminisztérium közleménye, illetve a közösségi média számára készült videója…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >