Workania: tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset átlépte a 300 ezer forintos határt
Tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset 337 500 forint volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.
A közlemény szerint a felmérést több mint 52 800 ember töltötte ki, a válaszok a megyéket tekintve azt mutatják, hogy a legnagyobb bérnövekedés Baranya (bruttó 325 700 forint), Békés (bruttó 286 400 forint) és Vas megyében (bruttó 361 400 forint) történt, mindhárom megyében 18 százalékkal kerestek többet a munkavállalók 2018-ban, mint egy évvel korábban. Vas megye ezzel a harmadik legjobban fizetett megyévé lépett elő Magyarországon, Békésben viszont még a bérnövekedés ellenére is országosan a legalacsonyabb jövedelemre számíthatnak a dolgozók.
A kutatásból kiderült, hogy Budapesten az országban egyedüliként a bruttó átlagbér a 400 000 forintot is meghaladta. A rangsorban a főváros után a nyugat-magyarországi megyék következnek, sorrendben Komárom-Esztergom, Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest és Veszprém megye, a bruttó átlagbér mindegyikük esetében átlépte a 350 000 forintos szintet.
Az egyes pozíciók vizsgálata kimutatta, hogy 2018-ban a legjobban fizetett állás a pilótáké volt, akik havonta bruttó 1 millió 20 ezer forintra számíthattak, őket az orvos tanácsadók követték bruttó 945 100 forintos havi bérrel, az IT-tervezők, az IT projektmenedzserek és az IT Termékmenedzserek havi fizetése pedig bruttó 746 400 és 709 800 forint között változott.
Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legrosszabbul fizető pozícióval a takarítók rendelkeztek, akiknek átlagos havi keresete a bruttó 156 000 forintot sem érte el.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A júliusi felfutás után megtorpant a munkaerőpiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 693 700 forint volt, 9,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Manpower: a magyar cégek 25 százaléka létszámbővítést tervez az év utolsó negyedévére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >