VUKK – Volt Unileveresek Kapcsolati Köre avagy FUN – Former Unilever Network

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 14. 08:00

Magyarul és angolul is sikerült frappáns, megragadó nevet találni a november 20-án, a Margitszigeten immár másodszor megrendezett találkozónak. A mostani kicsit más volt, mint az első, és ezzel a név is sántít. Miért? Idén a magyar Unilever igazgatóságának tagjai és számos, jelenleg a cégnél dolgozó munkatárs is részt vett az eseményen. Tehát gondolkodhatunk újabb rövid, velős megnevezésen…Hagyományt teremteni mindig szép dolog. Aki már túl van a negyvenen, egyre inkább tudja, érzi, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, amelyek az évek múlásával felértékelődnek. Nemcsak azért, mert a régi ismerősök tudják, kik voltunk, mit csináltunk, hanem azért is, mert ezek az ismeretségek, kapcsolatok, olykor-olykor barátságok adnak újabb erőt az aktuális feladatok elvégzéséhez.
Így november 20-án, már a regisztráció meghirdetett időpontja előtt többen megjelentek a Margitszigeten, hogy minél előbb találkozhassanak régi kollégáikkal, ismerőseikkel. Valódi rácsodálkozásos, kvázi osztálytalálkozói hangulat uralkodott a termekben, a különbség csak annyi volt, hogy a közös gyökereket az Unilevernél eltöltött idő jelentette, nem pedig a közös iskolapad.
Az idei találkozó mottója a nemzetközi, külföldi karrier volt, meghívott partnereinkkel is erről beszélgettünk, akik szintén kollégáink voltak, és a nemzetközi kereskedelmi élet vezető egyéniségei lettek. Hogy mi kell egy szuper karrier eléréséhez ideális esetben, pár gondolatban összefoglalható: szakmai és emberi rátermettség, kitartó, szorgalmas munka, kapcsolat és szerencse, amely a „jó időben, jó helyen” szlogen érvényesülésével válhat valódi karrierré.
A 90 résztvevő és a 150 regisztrált VUKK-tag többségéről elmondható, hogy karriert futottak be, és teljesítményük kiváló abban a munkakörben, amelyben dolgoznak. Sikeresek, rátermettek, boldogulnak az életben.
Mit köszönhetnek az Unilevernek? Sokat. A manapság sokat szidott multiknak a rendszerváltást követően sokat köszönhetünk, magamat is beleértve. Az addig elzárt, szűk világból kiléphettünk a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi élet színpadára. Megtanulhattunk csapatban tevékenykedni, más munkakultúrákban dolgozni, a korábbi sémáktól eltérően gondolkodni.
Egyéntől függő, ki-ki hogyan alkalmazta a tapasztalatot, megszerzett tudást, a pozitív szemléletet a mindennapokban. Ez meghatározó volt a későbbi karrier szempontjából. Aki jól ötvözte a magyar talentumot a nemzetközi, jól bevált módszerekkel, sikert érhetett el, aminek a novemberi este valódi bizonyítéka volt.
Manapság a körülmények, a változások, a bizonytalan környezet nehezíti mindennapjainkat, de érdemes fórumokat, eseményeket teremtenünk a feltöltődésre, megújulásra, hogy sikeresen továbbléphessünk. A november 20-i VUKK-este erre adott jó lehetőséget: hogy egymás tapasztalataiból feltöltődve, bizakodva nézhessünk 2010 elé.

Kapcsolódó cikkeink