Vonzó turisztikai célpont lett Csehország

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 27. 10:25

Mintegy 13,6 millió külföldi turista látogatott el ez idei első fél évben Csehországba, ami éves összehasonlításban tíz százalékos növekedés – közölte a CzechTourism állami idegenforgalmi ügynökség  Prágában.

Praga

A szállodákban, panziókban, kempingekben és a hivatalosan bejelentett magánszállásokon 5,3 millió külföldi turista szállt meg. Az egynapos külföldi látogatók száma 7,1 millió, az országon átutazó turisták száma 1,2 millió volt. Az egy napra Csehországba érkező külföldi látogatók száma a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva mérsékelten több mint 52 százalékra emelkedett.


“Az egynapos turisták döntő többsége a határmenti településekre érkezik, alapvetően bevásárlás céljából, mert számukra kedvező a korona/euró árfolyam” – jelentette ki Markéta Vogelová, a CzechTourism igazgatója.

A legtöbb turista továbbra is Németországból és Szlovákiából érkezik Csehországba. A külföldi látogatók 63 százaléka szabadságát töltötte Csehországban, 17 százalékuk szolgálati úton volt.

“Kimutatásaink szerint az első fél évben megnőtt azok aránya, akik első ízben látogattak el Csehországba. Ezzel van összefüggésben, hogy dinamikusan emelkedik a távolabbi országokból érkezők száma, például az Egyesült Államokból, Dél-Koreából vagy Kínából” – mutatott rá Vogelová.

Tavaly 25,7 millió külföldi látogatott el Csehországba, ami éves szinten 3,8 százalékos növekedés. A látogatók 51,6 százaléka azonban csak egy napot töltött az országban. A hivatalos szálláshelyeken 8,1 millió külföldi látogató szállt meg. (MTI, tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink