VM: mintegy 10 millió forintos bírság a júliusi dinnyeellenőrzések eredménye
Mintegy 10 millió forintos bírságot szabtak ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei júliusban a dinnyeellenőrzések során a feltárt szabálytalanságok miatt – közölte Helik Ferenc csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának igazgatója elmondta júliusban a Nébih és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságainak munkatársai 271 esetben vizsgálódtak a dinnyeértékesítés körül. A szakemberek 308 tonna árut vizsgáltak meg. Az ellenőrzések során 47 esetben találtak kifogásolni valót – főként jelölési hiányosságot -, ez 110 tonna dinnyét jelentett. A kifogásolt mennyiség 14 százalékát kellett megsemmisíteni.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hozzátette: az idei dinnye ellenőrzések a gyümölcs promóciójának nyitányával együtt kezdődtek meg, és a szezon végéig, előreláthatólag szeptember közepéig tartanak. A vizsgálatok nemcsak a nagybani piacokat, hanem a felvásárló telepeket, az áruházláncokat és az útszélén árusítókat is érintik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >