VM: hárommilliárd forint mezőgazdasági utakra
Hárommilliárd forintos pályázatot hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági utak építésére, felújítására – közölte a VM a kormányzati honlapon.
A hozzájárulás mértéke az elszámolható kiadások 75 százaléka. Támogatási kérelmet mezőgazdasági termelők és önkormányzatok nyújthatnak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MgSzH) január 1-31. között.
A kormány.hu emlékeztet: az elmúlt nyolc év kormányzati időszakában nem helyeztek megfelelő hangsúlyt a külterületi földutak fejlesztésére, aminek következménye az utak állagának romlása. A rossz minőségű utak miatt jelentős veszteségek keletkeznek a mezőgazdasági termelésben, magasabbá vált a termelés önköltsége.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a földutak helyreállítását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forrásaiból kívánja támogatni
Az ÚMVP-ből korábban is lehetett támogatást igényelni mezőgazdasági utak fejlesztésére, de csak burkolt utak építésére, felújítására vagy bővítésére. Ezek a beruházások magas önerőt igényeltek, és sok gazdálkodó anyagi lehetőségeit meghaladták.
Ezért a VM lehetővé tette, hogy 2012-től alacsonyabb beruházási igényű, a természetbe illő, környezetbarát földutak építésére, felújítására is lehessen forrást kérni – olvasható a közleményben.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >Gondok vannak csoki-fronton
Miközben egyre többet fizetünk a prémium csokoládékért, a kakaótermesztők többsége…
Tovább olvasom >