VM: erősödik a közép-kelet-európai régió GMO-ellenes politikája
Egyre jobban erősödik a közép-kelet-európai régió GMO-ellenes politikája, ami legfőképpen a magyar kormány lobbitevékenységének és határozott fellépésének köszönhető – hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság a közeljövőben határoz egy génmódosított kukoricafajta, az 1507 GM engedélyezéséről.
Erre azért kerül sor, mert nem született döntés a kérdésben az EU tagállamok minisztereinek ülésén, amelyen ugyanakkor a VM közleménye szerint már 19 uniós tagállam ellenezte a kukoricafajta termesztését.
A szaktárca hangsúlyozza: az elmúlt hetekben a magyar kormány intenzíven lobbizott, hogy a lehető legtöbb EU-tagállam minisztere utasítsa el ennek a kukoricának az engedélyezését, és először sikerült elérni, hogy valamennyi Magyarországgal szomszédos ország ellenezze a javaslatot.
Szlovénia, Ausztria, Románia, Szlovákia és Horvátország is az engedélyezés ellen szavazott, sőt egyik visegrádi ország sem támogatta – ismertetik.
A VM hangsúlyozza: Magyarországnak és Franciaországnak köszönhető, hogy a minisztereknek volt egyáltalán lehetőségük az igen érzékeny téma megtárgyalására. A két ország együtt küzdött azért, hogy a tagállamok miniszteri szinten nyilváníthassanak véleményt a kérdésről.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a második Orbán-kormány elsőként védi következetesen Magyarország GMO-mentességét. A magyar GMO-stratégia lényeges eleme, hogy tiltja a génmódosított növények belföldi termesztését az úgynevezett védzáradék bevezetésével.
„Mindenki láthatja, hogy mind a vetőmagok, mind az élelmiszerek és takarmányok ellenőrzései szigorodtak. Szigorítottuk továbbá a géntörvényt is” – olvasható a minisztériumi tájékoztatóban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >Áruveszteség-csökkentő megoldás
A francia Groupement Les Mousquetaires, mely olyan márkákat képvisel, mint…
Tovább olvasom >Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >