VM: A plázastop ösztönző lehet a kisebb kereskedelmi vállalkozásokra

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 29. 16:36

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, az Országgyűlés döntése értelmében 2012. január 1-jétől nem épülhetnek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek, bevásárlóközpontok az ország területén. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) álláspontja szerint a jogszabály ösztönzően hat a kisebb kereskedelmi vállalkozásokra, a családi gazdaságokra, a helyi piacok és a helyi termelés megerősítésére. Így mindez a vidék népességmegtartó képességére, valamint a foglalkoztatás bővítésére is jó hatással lehet.

A VM jelzi, hogy Magyarországon jelenleg 1 százaléknyi nagy- és közepes vállalkozás uralja a kereskedelmi forgalom több mint kétharmadát. Míg a 99 százaléknyi mikro- és kisvállalkozás a kereskedelmi forgalomból mindössze 32 százalékkal részesedik. Az elfogadott törvény célja, hogy ez a folyamat megváltozzon, és helyzetbe kerüljenek a helyi és hazai vállalkozások, családi gazdaságok.

A Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legfontosabb törekvése, hogy megvédje a magyar termőföldet, hiszen a jó minőségű, művelhető területek nagysága egyre kisebb, miközben az élelmiszerek előállítása iránti igény nő. Eddig a nagy alapterületű kereskedelmi központok zömmel a magyar termőföldvagyon rovására – zöldmezős beruházásként – épültek, növelve a művelésből kivont területek arányát. A kormány ennek a folyamatnak a megállítását tűzte ki célul – tájékoztat a minisztérium.

A vidékfejlesztési tárca szerint a nagy alapterületű üzletek építési tilalma jótékony hatással lesz a fenntartható táj- és környezetgazdálkodásra is, amelyhez elengedhetetlen a vidéki lakóterületek valamint természeti erőforrások védelme.

A tiltás alól a nemzetgazdasági miniszter a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét figyelembe véve adhat felmentést. A bizottság az esetleges felmentés engedélyezésekor vizsgálja a tervezett építmény hatását a vidékre, a környezetre, valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságára. A szóban forgó jogszabály 2014. december 31-ig lesz érvényben.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink