Vizsgálják az amerikai ételfutárok kiszállítási díj emelését
Világszerte megugrott az ételrendelés a járvány miatt, a helyzettel viszont úgy tűnik, hogy néhány szolgáltató visszaélt. Az Egyesült Államokban per indul a GrubHub, a DoorDash, a Postmates és az Uber Eats ellen, mivel a vád szerint az ügyfeleknek most magasabb kiszállítási díjat kell fizetniük, mint a járvány előtt – olvasható az origo-n.
A manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be csoportos pert három ügyfél, akik szerint az ételfutár-szolgálatok a járvány alatt megsértették az Egyesült Államok monopólium ellenes törvényét és arra kötelezték az éttermeket, hogy drágábban adják a menün kínált tételeket.
Mindemellett a platformokon történt rendeléseknél a bevétel 10-40 százalékát is elkérik a vendéglátóhelyektől.
A felperesek szerint az éttermek kénytelenek emelni az árakat, mert máskülönben nem tudják kihasználni az olyan szolgáltatások adta lehetőségeket, mint az UberEats vagy a Doordash.
A drágulás hátterében tehát az áll, hogy nagyon magas jutalékot kérnek az ételfutár szolgáltatók, amelyek ezt el is várják az éttermektől a nagyobb profit érdekében.
A három New Yorki-i lakos a károk háromszorosát akarja visszakapni, valamint szeretnék elérni azt is, hogy a vizsgálat terjedjen ki egy hosszabb időszakra, egészen 2016 április 14-ig, mivel nagyjából azóta fordul elő, hogy az ételfutár-szolgáltatások többet számolnak fel az elviteles ételekért, mint ha azokat az ügyfél helyben fogyasztotta volna. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >