Visszatérőben a vállalati bizalom a régióban
Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevétel-növekedéssel számoló cégek aránya. A közép- és délkelet-európai térség vállalatvezetői egyre bizakodóbbak a hitelhez jutás feltételeit illetően is, amely a teljes régió gazdasági élénkülését jelezheti – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.
„Az EY felmérésének eredményeiből jól kiolvasható, hogy a közép- és délkelet-európai régió idei kulcsszava a fejlődés, és a növekedés. A válaszok alapján megújult dinamizmus és növekvő lendület jellemzi a cégeket a térségben és hazánkban is, amely a gazdaság élénkülését is magával hozhatja” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.
Idén a régióban megkérdezett vállalatok fele, 52 százaléka számít bevételeik növekedésére, amely kétszerese az előző évi várakozásoknak. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a fejlődésre koncentráló cégek aránya is, mely arány Magyarország tekintetében közel duplájára nőtt. Idén a hazai válaszadók 42 százaléka kiemelt céljának a növekedést jelölte meg, amely megegyezik a nemzetközi átlaggal.
A közép- és délkelet-európai vállalatok több mint fele, 56 százaléka bízik a hitelek bővülésében. Ez különösen jó hír, hiszen a térség cégei jövőbeni fejlesztéseiket nagyobb részt hitelből valósítanák meg, és ennek érdekében kétharmaduk növelné, vagy szinten tartaná meglévő hitelállományát az elkövetkező egy év során.
Ennek ellenére továbbra is a megfontolt lépésekben hisznek a régió vállalatvezetői. Közel felük alacsonyabb kockázatú stratégiát követ, mely az alapvető termékekre való erősebb fókuszt, valamint az új értékesítési csatornák kialakítását jelenti. Hazánkban a válaszadók merészebben látják a jövőt. Felük a termékek és szolgáltatások átalakításában, másik felük a technológiai lehetőségek kiaknázásában látják a növekedési lehetőségeket.
Habár a vállalatvezetés a fejlődést prioritásként kezeli a régióban, a tulajdonosi nyomás hatására továbbra is napirenden van a működési hatékonyság kérdése, mint a költségcsökkentés és a portfolió elemzés. Azonban e mellett kiemelt helyen szerepelnek az akvizíciós kérdések is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >