Visszaesett a külföldi turizmus Franciaországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 23. 10:34

Hét százalékkal csökkent a külföldi turisták száma az év eleje óta Franciaországban a terrortámadások, a rossz időjárás és a sorozatos sztrájkok miatt – közölte Jean-Marc Ayrault, a külügyi és turisztikai tárca vezetője kedden.

paris

A visszaesés a miniszter tájékoztatás szerint elsősorban Párizst és környékét érinti.
Jean-Marc Ayrault jelezte, hogy szeptember elejére ismét válságtanácskozásra hívja a turisztikai szektor vezetőit, hogy megvitassák milyen segítségre van szükségük a visszaesés miatt leginkább sújtott régióknak.
A Turisztikai Világszervezet adatai szerint tavaly is Franciaország vonzotta a legtöbb – 84,5 millió – külföldi turistát, és a francia kormányzat célja ezt a számot 2020-ig 100 millióra növelni.
A tavalyi „kiváló” év után 2016 „zárójeles év marad a turisztikai szakma számára” – fogalmazott a tárcavezető, aki szerint részben a tavaly 147, idén pedig közel 90 áldozatot követelő iszlamista terrortámadásokkal magyarázható ez a csalódást keltő tendencia.
„A biztonsági kockázat egyértelmű hatással van, elsősorban a leginkább fizetőképes ázsiai utazókra” – hangsúlyozta Ayrault.
Párizsba a leglátogatottabb nyári, augusztus 15-i hosszú hétvégén idén 17 százalékkal kevesebb külföldi turista érkezett, mint tavaly. A francia fővárosba eddig egymillióval kevesebb külföldi fordult meg idén, mint tavaly. Leginkább a japán turisták száma esett vissza, 46 százalékkal. Az oroszok 35, a kínaiak 20, míg az amerikaiak 5,7 százalékkal kevesebben voltak idén Párizsban, mint 2015-ben. A becslések szerint mindez egymilliárd eurós (310 milliárd forint) bevételkiesést okozott.
A miniszter szerint olyan jelentős országok, mint Oroszország vagy Brazília gazdasági nehézségei is hatással voltak arra, hogy Franciaországba kevesebb fizetőképes turista érkezett az elmúlt nyáron.
A tárcavezető úgy látja, hogy a rossz időjárással, a megszokottnál ötvennel több esős nappal a második negyedévben, a hétvégéken kívül az előző évi öthöz képest csak két munkaszüneti nappal és a közlekedési szektorban meghirdetett sztrájkokkal is magyarázható a példanélküli visszaesés a külföldi turizmusban.
A miniszter szerint azonban nem teljesen negatív a kép, miután még a július 14-i nizzai terrortámadást megelőzően a labdarúgó Európa-bajnokság alatt mind a tíz városban, ahol a mérkőzéseket rendezték június 10. és július 10. között, rekordlátogatottságot mértek. Lens-ban, Lille-ben és Saint-Etienne-ben a szállodaipar forgalma 70 százalékkal emelkedett az elmúlt nyáron, s a foglalások szerint az őszi nemzetközi szakmai szalonok idejére is várhatóan megtelnek a szállodák. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink