Visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Éves összehasonlításban októberben 0,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. A havi szintű csökkenés 1,9 százalékos volt – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
Az iparcikkek forgalma visszaesett, míg az élelmiszerekből többet adtak el, mint korábban. Ez nagymértékben a koronavírus-terjedése elleni kormányzati intézkedések következménye, miután a nem élelmiszereket árusító üzletek jelentős része októberben zárva tartott.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom stagnált, az augusztusi szinten maradt. A kiskereskedelem októberi csökkenése alacsonyabb, mint azt a piaci elemzők várták.
„Nagyon visszaesett a ruházati cikkek és a lábbelik eladása (36,5 százalék), a sportra, kultúrára, szabadidő eltöltésére szolgáló kellékek forgalma (18,8 százalék). A másik oldalon nőtt az élelmiszerboltok és a drogériák forgalma, mintegy 31,5 százalékkal” – mondta Marie Bousková, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak.
Az internetes üzletek és a csomagküldő szolgálatok forgalma éves összehasonlításban októberben 31,5 százalékkal emelkedett. Piaci szakértők arra számítanak, hogy a karácsonyi bevásárlások jelentős része az idén szintén áttevődik az internetre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Februárban mérséklődött az infláció Csehországban
Februárban 2,7 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban a januári…
Tovább olvasom >Júniusban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban
Júniusban éves alapon 4,4 százalékra emelkedett a kiskereskedelmi forgalom növekedése…
Tovább olvasom >Májusban lassult a cseh kiskereskedelmi forgalom növekedése
Májusban immár hatodik hónapja nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >