Vissza is megyünk a webről a boltba

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 10. 11:22

Ha még megtaláljuk. Keményen mozgatja a webáruházakat a járványveszély, és nem csak felfelé, hanem lefelé is – írja a blokkk.com. De ha egyszer eldobhatjuk a maszkot, azért még egy darabig újra sokat fogunk turkálni a régi boltokban. A web persze rohan tovább, de hát most is pénzünknek csak 10%-át költjük a neten.

Megfigyelhető, hogy a webáruházi költekezés növekedésének üteme szépen követi a járvány hullámzásait is. Az elmúlt években évről-évre 30-40% közötti ütemben ugrott a webáruházi költekezés. Ehhez képest azokban a hónapokban mutatott nagy eltérést a statisztika, amikor nagy volt a baj. És tegyük hozzá, emiatt korlátozni kellett a hagyományos boltok nyitvatartását, vagy éppen be is kellett zárni őket, így a sürgős vásárlásoknál nem is volt más választása a vásárlónak.

Két járványhullám között pedig nem csak a Balaton vizében csobbantunk egyet, hanem kezdtünk visszajárogatni a korábban tiltott boltokba. A vásárló nagyon óvatos maradt ekkor is, de azért kezdett egyre többet költeni az iparcikkes boltokban is (faragva a korábbi piacvesztésből).

De hát szeptembertől felcsapott a járvány második hulláma. A vásárlók megint a webáruházakat kezdték nagyobb ütemben keresni, az iparcikkes boltok pedig kapaszkodhattak, hogy ne csússzanak sokat vissza, a statisztika tanulságai szerint.

Így pusztán a webáruházak tempóját – növekedési ütemét – nézve az egyes hónapokban a statisztikában, tükröződik is a járvány hullámzása ezekben:

A 2019-es webáruházi növekedés egyébként 40% volt.

A pénzünk 85%-át még járványosban is a hagyományos boltokban költjük

A webáruházi vásárlások arányát a boltos élelmiszeres és iparcikkes vásárlásokhoz mérve egy olyan kép rajzolódik ki a statisztikában, hogy száguldanak ugyan a webáruházak, a járványos időszakokban pedig nagyobb sebességre is kapcsolhatnak, de a vásárlók a pénzük nagyobb részét a nyugtát adó boltos pénztárakban hagyják.

Ez az arány 2019-ben 8,1% volt, ami 2020 elején tovább emelkedett, de a 10%-is szint alatt mozgott. A márciusi spájzolás és az iparcikkes boltok nyitvatartásának 15 órás korlátozása viszont megmozgatta a webáruházakat és az 50%-os növekedés feljebb húzta a vizsgált részarányt (10%-ra). A webpiac áprilisi duplázása pedig már 16% környékére tornázta a pénztárcánkban a webáruházakat a költekezés súlyát nézve, de hát ekkor a többi bolt zárva volt.

A nyári hónapokban enyhült a járványveszély (vagy csak ezt hittük), osontak is vissza a vásárlók a boltokba. És esett is a webáruházak előbbi részaránya, visszacsúszva a 10%-os szint alá.

Szeptembertől súlyosbodott a járvány, megint váltottak a vásárlók az őszi hónapokban:

↑ jelzés: arányváltozás előző hónaphoz képest

És ha már nem kell maszkot hordanunk

A logisztika is határt szab a webáruházak növekedési tempójának, de nyilván ez csak azt jelzi, ebben az irányban is érdemes fejleszteni, többet, mint eddig. Feltehetően az év végi, november, decemberi webköltekezés is nagy ugrást mutat majd a statisztikában, az áprilisit is túllépő bevételekkel.

A webáruházak tartós növekedési pályája pedig nyilván megmarad a jövőben is, bár minden értékesítési csatorna száguldása fékeződik egy idő után. Kérdés viszont, hogy a járványhelyzet piaci hozadéka mennyit tesz ehhez a piachoz hozzá, tartósan, hosszabb időszakban. Az eddigi hónapok tanulsága szerint, kiindulva abból, hogy két járványhullám között vissza is jártak oda turkálni, válogatni egyet a vásárlók, ahol a pénzük nagyobb részét elköltik, azt jelzi, hogy nem ragad le minden járvány miatt elköltött fillér a neten.

Lesz visszarendeződés is, feltehetően ezzel számolhatunk majd, amikor a késő tavaszi, kora nyári hónapokban eldobhatjuk a maszkot, ha a járványhelyzet engedi.

Nőni fog a web, de a tempója még lassulhat is, és vissza is bandukolunk majd a régi boltba. Ha csak be nem zárt közben. Mert ilyen is lesz, sajnálatos módon.

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink