Virsli: Értékben stabil, mennyiségben csökkenő trend

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 10. 10:21

Legutóbb tavaly, 2012. november–decemberben 25 százalékkal több virslit adtak el, mint előtte szeptember–október során. A tavalyelőttinél tehát még erősebb szezonja volt a kiskereskedelemnek, mivel akkor 23 százalékkal nőtt a forgalom mennyiségben, az év utolsó két hónapjában, a megelőző kéthónapos periódushoz viszonyítva.

virsli_szoja

Idén mennyiség szempontjából eddig alacsonyabb a virsli iránti kereslet, mint tavaly. Az élelmiszerboltok 18 ezer tonnát meghaladó mennyiséget értékesítettek az első nyolc hónapban; 5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly január–augusztus során. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

Értékben idén január–augusztus között az élelmiszerüzletek – hentes szakboltok nélkül – több mint 21 milliárd forint bevételt értek el; ez közel azonos, mint az egy évvel korábbi, hasonló periódusban.

Az olcsóbb, kimért virsli részaránya az eladott mennyiségből 21 százalékot ért el a legutóbbi nyolc hónap során; 1 százalékponttal többet, mint múlt év január–augusztusban. Azzal egy időben az önkiszolgáló mutatója 80-ról 79 százalékra változott.

A virsli – mennyiségben mért – kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése (százalékban)

Bolttípus

2012. január–

augusztus

2013. január–

augusztus

2500 nm felett 25 25
401–2500 nm 47 48
201–400 nm 8 8
51–200 nm 15 15
50 nm és kisebb 5 4

Forrás: Nielsen

Ami az árakat illeti: drágult a virsli. Kilogrammonként 1140 forintos, mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagárat regisztráltunk, idén július–augusztusban. Ezzel szemben a tavalyi hasonló periódusban 1130, tavalyelőtt 1079 forintba került.

Ha az eladáshelyeket nézzük, a koncentráció folytatódott. A 400 négyzetméteresnél nagyobb csatornák vitték el idén január–augusztusban a mennyiségi eladások 73 százalékát, ami 1 százalékponttal meghaladja a tavalyi hasonló időszakét.

A bolttípusok súlya a nagy eladóterű csatornáknál változott. A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatornára jutott az eladott mennyiség csaknem fele, 48 százaléka. Ez 1 százalékponttal haladja meg a tavaly január–augusztusi piacrészt.

Kapcsolódó cikkeink