Vilniusban és Rigában is beleharaptak a magyar tojásfehérje szeletekbe
Az Agrármarketing Centrum B2B események szervezésével segíti azokat az élelmiszeripari vállalatokat, amelyek az adott ország piacán már jelen vannak, és elsősorban üzleti kapcsolataikat szeretnék erősíteni, illetve azon gyártócégeket is, amelyek a jövőben tervezik kiterjeszteni exporttevékenységüket a célország piacára. Az eseményeken egyrészt bemutatkoznak a magyar élelmiszeripari vállalkozások, másrészt az adott célpiacok kereskedői, importőrei, beszerzői, HoReCa döntéshozói.
A Baltikumban egymáshoz szorosan kapcsolódóan két rendezvényt is tartottak. Litvániában, Vilniusban 2025. november 10-11., míg Lettországban, Rigában 2025. november 12-13. között. A rendezvényeken olyan magyar élelmiszer-innovációk is bemutatkoztak, mint a tojásfehérjéből készült túró- és tejföl-analóg vagy a szintén tojásproteinben dús proteinszeletek.
Úgy gondolom, a magyar mezőgazdaság minimum két adottsága révén már most eredményes, és még eredményesebb lehet élelmiszerek exportjában. Az egyik az a kiváló minőségű termőföld, ami akár 20-30 millió ember ellátására is képes. A másik pedig a szakértelem, amit generációk adnak át egymásnak, és amiben a hazai oktatásnak is nagy szerepe van. Ugyanis a minőség és az egyediség, aminek innovációra való képesség a feltétele, egyre inkább elengedhetetlen. Mi például büszkék vagyunk rá, hogy a tojást, ami egy csodálatos élelmiszer, új köntösbe tudjuk bújtatni, és olyan területekre vihetjük be, mint a tejtermék-analógok vagy a sportrehabilitáció és idősgyógyászat köre
– mondta Dr. Németh Csaba, élelmiszer-mérnök, c. egyetemi tanár, aki főként innovatív tojástermékek fejlesztésével foglalkozik.
Az innovatív tojástermék fejlesztők és az Agrármarketing Centrum közös útja azonban itt nem ért véget, sőt meg sem torpant, hiszen még idén Bukarestben folytatódik (november 26-27-én). Ennek az eseménynek a súlyát mi sem mutatja jobban, minthogy az utóbbi években Magyarország lett Románia egyik legnagyobb partnere az import tekintetében.
Kapcsolódó cikkeink
Tavalyi áron kerülhet a tojás a húsvéti asztalra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Húsvét előtt mozdult a tojáspiac: 8–10%-os drágulást mértek februárról márciusra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fókuszban a hazai halágazat a SIRHA Budapesten
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


